’56 Zala megyei kronológiája és személyi adattára II. - Zalai gyűjtemény 57/2 (Zalaegerszeg, 2004)

Zalaegerszegi járás

PACSA Szunyogh János, Torma József és Balassa András felvonulást szerveztek. A tün­tetők dr. Csemba János, Tóth István és Pánczél István vezetésével ledöntötték a szov­jet emlékművet. A középületekről leverték a vörös csillagokat, a népköztársasági címe­res táblákat, majd a községi tanács épületéhez mentek, ahol elégették az iratokat. Este a kultúrházban megalakult a forradalmi tanács, melynek elnöke Szunyogh János, elnökhelyettese Torma József, titkára Póvics István lett. Szunyogh János Zalaegerszegről fegyvereket hozott a faluba. Október 28. Balassa András szovjet támadás esetére a keszthelyi honvédségtől egy teherautó fegyvert hozott a faluba, amit szétosztották a lakosság között. Október 29. A fővárosba élelmiszert szállító fiatalok hazaérkezvén a moziban beszámolót tar­tottak a pesti eseményekről. A gyűlésre igyekvőknek Szabó Nándor odakiáltotta: „sza­rok vagytok nem magyarok, nem mertek felvonulni, az utcán”,374 375 aztán ő is elindult a gyűlésre. Útközben észre vette, hogy Kiss Béla párttitkár háza előtt nagyobb cso­portosulás van. A titkár költözködött, pakolt, a tömeg meg szidta. Szabó feldühödve „elviszed a fél falut, te szemét” kiabálta és késsel a kezében elindult felé. Virág István elkapta a kezét, így nem történt nagyobb baj.376 A Pacsai Növényvédő Állomáson megalakult a munkástanács. Elnöknek Tóth Dénest választották. A vezetőket nem váltották le, az intézményből senkit nem bo­csátottak el.377 November eleje Az orosz csapatok közeledésének hírére Balassa András a községi szirénával riasz­totta a lakosságot, fegyveres harc nem volt. 374 ZML IV. 433. 5924. Zala megyei monográfia 71-73. p. 375 ZML XXV. 19. ZMB B 150/1957. Szabó Nándor pere. 376 ZML XXV. 19. ZMB B 150/1957. Szabó Nándor pere. 377 ZML IV. 433. 5924. Zala megyei monográfia 222-224. p. Október 26. 167

Next

/
Oldalképek
Tartalom