’56 Zala megyei kronológiája és személyi adattára I. - Zalai gyűjtemény 57/1 (Zalaegerszeg, 2004)

Lenti járás

Október 29. Zolder Károly, Kovács Ferenc és Völgyi János javaslatára dobszóval összehívták a község lakosságát. Az ülésre meghívták Gőcze Is mán helyi plébánost is. Megalakult a forradalmi bizottság. Az ülésen javasolták a vb elnök, a vb titkár1*13 Horváth Árpád iskolaigazgató és két tanító leváltását. Az új testület élére Tánczos Frigyest választották, helyettese Kiss Ferenc lett. Megszervezték a nemzetőrséget. Zolder Károly Páka 1899. november 5. Anyja neve Göntér Ilona. Foglalkozása al­kalmi munkás. 1948-ban moziját államosították. 1950-ben a községből kitelepítették. A forradalom napjaiban moziját visszakapta. A forradalom leverése után újra az állam tulajdonába került. 1992-ben halt meg. A pákái temetőben van eltemetve.183 184 PÓRSZOMBAT185 Október 27. Virágh Rezső iskolaigazgató tüntetést szervezett. A diákok és a falu népe zászlók­kal, énekelve, jelszavakat kiabálva felvonult. A tanácsházán, majd a kultúrotthonban megsemmisítették a hatalmi jelképeket, dekorációt. Tóth János nemzeti színű szalaggal átkötött keresztet vitt az iskolába, amit özv. Tóth Jánosné feltett a falra. A tüntetők ismét a tanács elé vonultak. Tóth János elmondta a „Hiszek egy.. ,”-et, ezután Virágh Rezső követelési pontokat olvasott fel. Elszavalta a Szózatot, majd egy öttagú küldöttséget választottak, akik követeléseiket a lovászi forradalmi tanács­hoz vitték. Tüntetők egy csoportja a tanácsháza irodájából kihordta és elégette a begyűjtési iratokat. 183 A tanácselnök Schaller Antal, a titkár Németh Jenőné volt. Gaál Antal 28 p. 184 Két könyve is megjelent: Tisztavizű forrás, Vác 1990 (Gondolatok versben és prózában), A helyes világnézet é. n. 1991. Molnár László közlése. 185 ZML XXXV. MSZMP Archívum 78. fond. 54

Next

/
Oldalképek
Tartalom