Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)

VIII. Földbirtokmegoszlás a polgári kor kezdetén

A gazdagparas2tok csoportjába Nagykutason egy kisnemes sem tartozott, ugyan­itt öt volt úrbéres rendelkezett 25 holdnál több úrbéres és irtásfölddel. Salomváron csak három, Nemesrádón pedig két kisnemes sorolható ebbe a csoportba. De nem volt nagy a középparaszti réteg sem a kisnemesek között. Nagykutason 4, Salomvá­ron 12, Nemesrádón 25 kisnemes bírt 10-25 hold nemesi földet. Nagykutason a leg­több nemesi földdel rendelkező kisnemes 17,0 hold, Salomváron 34,7 hold, Nemes­rádón 25,5 hold tulajdonosa volt, ugyanakkor a leggazdagabb volt úrbéres Nagykuta­son 44,7 hold, Salomváron 30,2 hold úrbéres és irtásföldet birtokolt. A három falu kisnemesi birtokviszonyainak vizsgálatából levonhatjuk azt a kö­vetkeztetést — és nagy valószínűséggel általánosíthatjuk is —, hogy a saját földjeiken gazdálkodó kisnemesek szegényparasztokként, sőt jelentős részükben félproletárként lépték át a polgári kor küszöbét. A kisnemesi birtokok elaprózódottságának oka el­sősorban az lehetett, hogy a nemesi föld az öröklődés során ismételten osztódott, és az ősiség szabta korlátok között ugyan, de mégis lehetőség nyílt parcellánként törté­nő eladására és vásárlására, és általános gyakorlat volt a zálogba adás is. További vagyoni eltolódásokat figyelhetünk meg a kisnemesek és a volt úrbéresek között a birtokrendezések végrehajtása után. Nagykutason csak akkor sikerült befe­jezni a birtokrendezést, amikor 14 paraszt közösen megvette a volt földesúr — ekkor már gróf Széchenyi János — nagykutasi birtokát. Ezzel Nagykutas egész határa lénye­gében paraszti kézre került. De a vételben résztvevők összetétele világosan mutatja, hogy inkább a volt úrbéresek rendelkeztek megfelelő vagyoni erővel, ők tudták ki­használni a kínálkozó alkalmat földbirtokuk növelésére. A megvizsgált Somogy megyei falvak42 közül kilencben még 1848 előtt lezajlott a regulatio. Ez azt jelentette, hogy ezekben a falvakban még a jobbágyfelszabadítás előtt megtörtént a telki állomány mérnöki felmérése és ennek alapján a telkek új kialakítá­sa. Az esetleg mutatkozó maradványból a földesuraknak új telkeket kellett létrehozni­uk. Ekkor a régi állapotról hiteles birtokkönyv nem is készült, a törvények szempont­jából csak az úrbéres föld egész terjedelme volt az érdekes, nem az egyes jobbágyok birtokában lévő tényleges úrbéres föld. Az egyes jobbágy csak az úrbéri tabellában meghatározott telki hányad után járó illetményre tarthatott igényt. A rendezés utáni állapotot rögzítő „liber funduális”-ok is csak a kiosztott úrbéres földeket tüntetik fel jobbágyonként! részletezéssel. Általában nem tartalmazzák a határ többi részét. Meg­állapítható, hogy a rendezés során a földesurak igyekeztek nivellálni a jobbágybirto­kokat, ez a törekvésük nyilvánvalóan találkozott a parasztság többségének akaratával, akik szintén a határból való egyenlő részesedést kívánták. Nyomásonként egy-három dűlőt alakítottak ki, és mindegyik jobbágy mindegyik dűlőben abszolút terjedelemben is közel azonos nagyságú területet kapott, így szántóföldje két-kilenc parcellában te­rült el. Ehhez járult még a szintén azonos nagyságú kenderföld. A rét nagyságában már különbségek mutatkoztak, mert a belsőségben meglévő felesleget a rétbe számí­92

Next

/
Oldalképek
Tartalom