Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)

VI. A mezővárosok és az úrbériség megszüntetése

vább legeltethették volna az uradalmi földeket a Berekben. Az uradalmat 1857-ben már nem elsődlegesen a birkatenyésztés érdekei vezették, mint 1811-ben, hanem az, hogy kihasználja a kibontakozó mezőgazdasági konjunktúrát. Ez pedig azt jelentette, hogy - ha kell, kisebb áldozatok árán is - elérje földjeinek teljesen szabad, terhes szolgalmaktól mentes birtoklását. Ezért mondott le igényeinek távok jövőben történő és igen bizonytalan érvényesíthetéséről, ezért kötött egyezséget a várossal.

Kanizsa az elkülönítési egyezségben elérte azt a maximumot, amire a jobbágyfelszabadítás ellenforradalmi végrehajtása során számídiatott. Ebben a sikerben nemcsak az uradalom fenti megfontolásai játszottak szerepet. Döntő tényezőként kell számba vennünk azt is, hogy a küzdelemben az uradalom nem egy néhány száz lelkes jobbágyfaluval állott szemben, nem írástudaüan, az úrbéri törvényekben és a jogászi csű- rés-csavarásban járatlan és főleg pénztelen jobbágyok küzdöttek itt mindenhatónak tűnő volt földesurakkal, hanem gazdag, művelt és öntudatos városi polgárok vezették ezt a harcot, akik semmiképpen sem voltak hátrányos helyzetben az uradalommal szemben. A város súlya és gazdagsága hozzájárult ahhoz, hogy az uradalom egyezséget kötött.

Kissé részletesebben tekintettük át területünk három legjelentősebb helységének problémáit. Mind a három helységben kísérlet történt szerződéseik úrbérpótló jellege kétségbevonására, de a volt földesúr legfeljebb a határbeli földek egy részének úrbéri jellegét tudta eredményesen megkérdőjelezni. Zalaegerszegen és Nagykanizsán a mezővárosok a szántóföldek és rétek polgári tulajdonába állami kárpótlás mellett jutottak, Kaposváron is csak egy részét kellett maguknak megváltani, de a jobbágyfalvaknál kedvezőbb feltételekkel. A legelő- és erdőjárandóságban is kedvezőbb eredményeket tudtak elérni. Mindhárom helységben a mezőváros közössége döntött a határhasználat kérdésében, bár Kaposváron ekkor a nyomásos gazdálkodást csak részlegesen számolták fel. A feudalizmus utolsó száz évében a három mezőváros közössége nem tudta megakadályozni, hogy határában a földesúr majorsági földjeit kiterjessze. 1848 után is mindhárom helységben jelen maradt a korábbi földesúr majorsági üzeme, és a határ jelentékeny részét foglalta el. Nagykanizsán és Kaposváron az uradalmi központnak bizonyos városfejlesztő hatása is mutatkozott, ez különösen Kaposvár életében lett fontos tényező, ahol a tőkés bérlők fejlett gazdálkodást alakítottak ki, és az élelmiszeripar is jelentősebbé vált, mint Nagykanizsán. Zalaegerszegen a püspökség gazdasága nem játszott hasonló szerepet, nagysága és fejlettsége is elmaradt az előbbiektől.

Nincs helyünk a kisebb mezővárosok problémáinak részletes tárgyalására, a legfontosabb kérdések ezekben is a szerződések úrbérpótló jellege, a legelő és erdő elkülönítése, a majorsági földek tagosítása körül forogtak. A kisebb mezővárosok is — sokszor talpalatnyi földekért — éles küzdelmet folytattak, és e küzdelem eredménye nagymértékben a mezővárosi polgárság erejétől függött.96

66