Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)

VI. A mezővárosok és az úrbériség megszüntetése

re2zen meg a földesúrtól, a megszerzett legelő használatában való osztozkodásról később kellett határozni.

A per során a következő kérdések voltak eldöntendők:

1. Jár-e egyáltalán legelő?

2. Ha igen, akkor mi tekintendő úrbéres jellegű földnek, ami után a legelő jár? A város határához tartoznak-e a vitatott puszták? Vannak-e irtásföldek? A külső birtokosok és a hegyi lakók földjeik után is jár-e legelő? Milyen házhelyek után jár a legelő?

3. Mi tekintendő közös legelőnek, tehát mi az elkülönítés tárgya?

4. Hogyan kell kiszámítani a legelőjárandóság mennyiségét, mi legyen a kulcs?

5. Hol kapják meg a városiak a legelőjüket?

Ezt bonyolította még, hogy több nemesi birtokos birtokát, illetve annak egy részét, nemesi — curialis — birtoknak tekintette. Az uradalom ezt tagadta, így el kellett dönteni:

6. A curialitás kérdését is.

És végül az ólai közbirtokosok is — akik eddig is közösen legeltették a két határt — ragaszkodtak jogukhoz.10

Az uradalmi ügyvéd azt állította, hogy a zalaegerszegiek „nem valóságos helyes jobbágyok”, csak cenzualisták és árendátorok, akikre az úrbéri törvényeket alkalmazni nem lehet. Az uradalom azzal, hogy úriszéket tartott, csak a vármegye határozatának kívánt engedelmeskedni, de ezzel még nem ismerte el a városiak jogát a legelőhöz. A városiak ügyvédje a törvényhozás rágalmazásának minősítette az uradalmi ügyvédnek azt az állítását, hogy a legelő-elkülönítés csak az úrbéri telkes jobbágyokra vonatkozik, „.. .mintha bizony annyi nevezetes szabadalmas és szerződés melletti községeket, melyek eddig is a nemzeti ipart az úrbéri telkes községeknél sokkal inkább virágoz- tatták, és mindenkor is sokkal inkább virágoztatni fogják, a legelő-elkülönítésében törvényen kívülieknek lenni határozta volna.” Az kétségtelen, hogy a zalaegerszegieket jogilag nem lehetett telkes jobbágyoknak tekinteni — jobbágytelkek a városban nem léteztek —, de szerződésük úrbérpótló szerződés volt, a Mária Terézia-féle urbárium is úrbéres házas zsellérekként, nem pedig majorsági zsellérekként tartotta őket számon. A legeltetést ténylegesen gyakorolták, így a törvény értelmében a legelő járt. Ez annyira nyilvánvalónak látszott, hogy az úriszék — amely pedig ítéletében csaknem teljesen az uradalom álláspontjára helyezkedett - a város legelőhöz való jogát megítélte.11

A legelő mennyiségének meghatározásánál az úrbéres telki állományt kellett figyelembe venni. Zalaegerszegen azonban — mint említettük — jobbágytelkek nem léteztek, de ha a városnak a földesúrral kötött szerződése úrbérpótló szerződés, akkor a város határában úrbéres jellegű földek voltak, és azok mennyiségét a legelő mértékének megállapításánál figyelembe lehetett venni. A város szerint valamennyi beltelek, szántó és rét — kivéve az uradalmi majorsági földeket — úrbéres jellegű és számításba

43