Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)
VI. A mezővárosok és az úrbériség megszüntetése
A MEZŐVÁROSOK ÉS AZ ÚRBÉRISÉG MEGSZÜNTETÉSE VI. A mezővárosok sajátos helyet foglaltak el a feudális Magyarország szerkezetében. A jobbágyság felemelkedésének, a jobbágyi kötöttségek lazulásának, a szabadságnak egyik útját a jobbágyfalu mezővárossá fejlődése jelentette. Az „oppidum”-ok kiváltságai egyedi jellegűek voltak, térben és időben is változtak. Az évszázadok során eg}' részük a szabad királyi városok közé emelkedett, a többségük kiváltságainak és szabadságának több-kevesebb töredékét tudta megőrizni a polgári forradalomig, illetve újabb jobbágyfalvak tudtak a mezővárosok közé emelkedni. Az önkormányzat révén a mezőváros közössége részesedett a feudális földesúri hatalomban, kiemelkedett a földesúri hatóság közvetlen nyomása alól, a saját szervezetével intézhette ügyeit. A földesúri szolgáltatások közös teljesítése szintén megszakította a földesúr és jobbág}' közötti közvetlen kapcsolatot, a mezővárosi polgár már nem egyénileg, hanem a mezőváros közösségén keresztül állott kapcsolatban a földesúrral.1 A mezővárosokban jelentékeny számú mezőgazdasággal foglalkozó népesség élt, és az ott élő iparosok és kereskedők is általában rendelkeztek földdel, tartottak állatokat, használták a legelőt és az erdőt, s így érdekelve voltak az úrbériség megszűnésével felmerült kérdések megoldásában. Az egyes mezővárosok gazdasági és társadalmi viszonyai, fejlettsége igen nagy különbségeket mutatott még egy vármegyén belül is, Zala megyében mezőváros pl. a néhány száz lakosú földművelő és halásztelepülés, Tihany, és a több megyére kiterjedő vonzásterülettel rendelkező, fejlett, ipari és kereskedelmi gócpont, Nagykanizsa. Nem volt azonos a mezővárosok jogi helyzete sem, hiszen a földesúrtól kapott kiváltságok eltérőek. A Mária Terézia-féle úrbérrendezés és az ennek nyomán létrejött jogforrások nem vettek tudomást a mezőváros létezéséről, azt a jobbágyfalvakkal egy szintre igyekeztek besorolni. Ez sok esetben sikerült is. A mezővárosok nagyobb részében jobbágytelkeket alakítottak ki (pl. Nagyatád, Marcali, Nova, Zalalövő stb.), ezekben a helységekben az úrbéri birtokrendezések és elkülönítések során a jobbágyfalvakéval nagyjából azonos problémák merültek fel. Hasonló volt a helyzet azokban a helységekben, amelyek Mária Terézia úrbérrendezése után emelkedtek a mezővárosok sorába.2 Eltérő viszont azoknak a mezővárosoknak a helyzete, ahol nem hoztak létre jobbágytelkeket, ahol a szántóföldek és rétek „szabad adás-vevés”-e divatozott. A legjelentősebb mezővárosok általában ebbe a csoportba tartoztak (Kaposvár, Nagykanizsa, Sümeg, Szigetvár, Zalaegerszeg stb.), de sokszor jelentéktelenek is megőrizték ezt a kiváltságukat (Szécsisziget, Tihany stb.). A mezővárosi kiváltságok nagy válto41
