Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)
IV. A jobbágyfelszabadítás végrehajtásának rendezése a forradalom bukása után
csoportjai, a pusztatelkek és a maradványföldek maradtak a pillanatnyi birtokosaik kezén. A maradványföldek után azonban a volt úrbéreseknek kellett a kárpótlást kifizetni, és nem járt legelő- és erdőilletmény sem. A nem úrbérinek minősített, de nem is tisztán magánjogi jellegű szolgáltatások szintén megválthatok voltak, ha a parasztok azokat a földeket örökös szerződés alapján bírták. Úrbérinek viszont csak azok a földek minősültek, amelyek az úrbéri táblákban szerepeltek, vagy pedig, amelyeket az úrbéri tartozások szakadatlan megvételével ilyeneknek ismertek el. Tehát a pátens lényegesen szűkebben határozta meg az úrbériséget, mint az 1848. szeptemberi törvényjavaslat. A tagosításra az úrbéri törvényszékeknek kellett egy éves határidőt kitűzni. Ez idő alatt kérhette az összesítést mind a földesúr, mind a jobbágyok többsége, de ezután már a felek közös megegyezésére volt szükség. Az abszolutizmus kormány- szervei a határidők megszabásával azt kívánták elérni, hogy a további viszálykodások és pereskedések előtt az utat lezárva, biztonságosabbá tegyék a földtulajdont. Ugyanaz a célkitűzés vezette a közös földek elkülönítésének kötelezővé tételét is. A volt földesurat kötelezték, hogy a pert legkésőbb a tagosításra kitűzött határidőt követő egy éven belül indítsa meg, ellenkező esetben az úrbéri törvényszék a késedelmeskedő költségére azt hivatalból folyamatba tette. Nemesi közbirtokosság esetében, ha a törvényes „arányosság” még nem hozatott be, és a határban úrbéri rendezés is szükségessé vált, az úrbéri törvényszék a közbirtokosok között köteles volt egyezkedést megkísérelni, s ha ez nem sikerült, akkor ideiglenesen intézkedéseket kellett tennie, hogy az úrbéri rendezést le lehessen folytatni. Végül a nyílt parancs nem ismerte el a szőlődézsma eltörlését, a kocsma-, a malom- és a halászati jog tekintetében fenntartotta az addigi gyakorlatot. Kártérítés nélkül megszűntnek nyilvánította a házatlan zsellérek korábbi úrbéri tartozásait, a pálinkafőzés földesúri jogát, a boltnyitási, mészárszéki, tégla- és mészégetési, kőfejtési és agyagásási haszonélvezeti jogokat.9 Az úrbéri nyílt parancs az úrbéri ügyek elintézésére külön törvényszékek felállítását rendelte el. Első fokon az úrbéri törvényszékek, másodfokon a kerületi székhelyeken az úrbéri főtörvényszékek működtek, és végül Bécsben legfelső fokon az úrbéri legfőbb törvényszék döntött. Az új törvényszékek létrehozására 1855-ben került sor, működésüket 1856. február 2-án kezdték meg.111 A nyílt parancs megjelenése és az úrbéri törvényszékek működésének megkezdése közé eső három év az úrbéri perekben a pangás időszaka volt. Az úrbéri törvényszékek felállítása után már 1856 első hónapjaiban a perek egész sorozata indult meg. A jobbágyfelszabadítás következtében függőben maradt úrbéri kérdések zömét a fentiek szerint végül is az úrbéri nyílt parancs alapján kellett megoldani. A nyílt parancsban kitűzött határidők pedig sürgetőleg léptek fel. Az abszolutizmus megrendülése után az 1861-ben összehívottt Országbírói Értekezlet az úrbéri nyílt parancs rendelkezéseit érvényben hagyta, a külön úrbéri bíróságokat azonban megszüntette. Ismét az alispáni bíróság, a megyei törvényszék, a királyi ítélőtábla, illetőleg néhány esetben a hétszemélyes tábla lett az úrbéri ügyek bírói fóruma.11 A kiegyezés után 27
