Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)

III. A jobbágyfelszabadítás kihirdetése Zala megyében, harc a továbbfejlesztésért

E falvakban azonban más problémák is felmerültek. 1848 tavaszán tíz várföldei lakos az Esterházy-uradalom nyírlakosi pusztáján elfoglalt húsz hold szántóföldet. Azt állították, hogy ezt a földterületet elődeik a közös erdei legelőből irtották ki, és az később jogtalanul lett urasági föld. A szolgabíró jelentése szerint kétségtelen, hogy 1848-ban ez a tábla majorsági föld volt, amit az uradalom részben házilag, részben bérbe adva hasznosított. Előbb az alispán, majd Csány László kormánybiztos figyel­meztette a várföldieket, hogy foglalásuk törvénytelen. Ha a földhöz jogot formálnak, igazukat a rendes bíróság előtt, peres úton keressék, a jogerős ítéletig viszont a földet bocsássák az uradalom rendelkezésére. A várföldiek mindkét alkalommal megígér­ték, hogy az alispáni, illetve kormánybiztosi rendeletnek engedelmeskedni fognak, de ennek ellenére 1848 őszén is bevetették a kérdéses földeket őszi gabonával. Az 1849 májusában kiszálló Nagy Károly szolgabíró azt jelentette az alispánnak, hogy a vár­földiek határozottan kijelentették, a nyírlakosi táblát „bírásukból ki nem eresztik”. Sőt a fenti akció vezetője, Joó Imre, a bokánsári majorsági rétből is elfoglalt egy nagy da­rabot még 1848. november 13-án, azt bekerítette, a magasabban fekvő részét felszán­totta, és burgonyával beültette. A foglalás okául azt hozta fel, hogy a kérdéses rét tel­ki földjeihez tartozott, azt tőle az uradalmi tisztek vették el kilenc évvel azelőtt. A pördeföldeiek elfoglalták azt a gyeplegelőt, amit kizárólagosan az uraság használt, és ott a birkák sózóvályúi álltak. A szolgabíró arról is beszámolt, hogy a várföldiek és oltárciak az uradalmi erdőkből a legszebb tölgyfákat halomszámra ledöntötték, sző­lőkarónak és palánkoknak feldolgozták, a bánokszentgyörgyi tanítónak járó tűzifát kivágták és hazaszállították anélkül, hogy az uradalom kijelölte volna, melyik fát lehet vágni. A lentiek a Berekerdőben 140 holdat, a péntekfalusiak és németfalusiak 40 hol­dat vágtak ki urasági engedély nélkül. Nem fizették meg a majorsági földek után a bérlők a bérösszegeket, pedig ezeket a földeket egy-két-három évre — írott szerződés vagy nyilvános árverés útján — szokták bérbe adni, tehát vitathatatlan, hogy nem te­kinthetők úrbéres földeknek. A makkoltatásért és gubacsszedésért, valamint a kocsma és mészárszék után járó bért ugyancsak nem fizették meg. Az Esterházy-uradalom 1849. március 1-jén kelt panaszában 50 ezer forintra becsülte volt jobbágyai tarto­zásait, és az ország legnagyobb birtokosa nevében igen jellemző módon azt írta az alispánnak: „... ha ezen összeg be nem fizettetik, ezen uradalmakra26 kivetett, most már annyira sürgetett, különben is tetemes közadót, s más egyéb közterheket az ura­dalmak részéről mi sem lehetünk képesek befizetni.” 1849 tavaszán az oltárciak az Esterházy-uradalom minden majorsági rétjét elfoglalták. A korábbi években e rétek legeltetése csak Szent György-napig volt lehetséges, ekkor azonban a helység gyűlé­sében — Peszleg Mihály és Győri Vendel kezdeményezésére — határozat született a hercegségi rétek további legeltetéséről. A főszolgabíró szerint az oltárciak még ürü­gyet sem hoztak fel tettük magyarázatára. A bucsutaiak viszont azt állították, hogy a „hegyi mező dűlő” korábban telki földjeikhez tartozott, amelyet aztán fenyőerdő fog­19

Next

/
Oldalképek
Tartalom