Németh László: A Zala megyei zsidóság történetének levéltári forrásai 1716-1849 - Zalai gyűjtemény 52. (Zalaegerszeg, 2002)
A Zala megyei zsidóság történetének levéltári forrásai 1716-1849
műképpen megszüntessen, és mind a két felekezet óhajtása csak valamelyes részben is kielégíttessen. A kirendeltség által az határoztatott, hogy Freider Ábrahám újjon- nan felfogadott rábinusnak szerződésbeli ideje csak e jelen évnek utolsó napjáig tartson, és addig azt mindnyájan azon tiszteletben, mellyet az ő rangja megkíván tartani, s egyedül azt rábinusnak elismerni köteleztessenek. Ezen időnek elmúltával pedig szabadságokban fog állani, ha ezen mostani rábinus nem fog tetszeni, az alább meghatározandó mód szerént szedendő voksok többségével újj rábinust választani és felfogadni. Veis Dávidnak, aki ezen meghasonlásoknak legfőbb oka, félfogadása azonban jövendőre is tilalmaztatik. Mivel pedig a rábinusnak sachternek, úgy a többi község szolgáinak fizetés is kelletik, erre pedig semmi egyéb fundus nem találtabb, mintha azt a zsidók magok akármi móddal is fogják fizetni, két mód látszatott erre célerá- nyosnak lenni: először, ha az evégre kívántató költségek is a türödelmi adó mennyiségéhez arányozva kinek kinek személyére kivettetnek, vagy pedig másodszor, ha az eddigi szokás szerént a kásahús és bor áruitatás, úgy sachterozás kibéreltetvén, az azért fizetendő sommábul pótoltatnak a költségek. Való ugyan, hogy ezen utóbbi mód az országos alkotmánnyal valamelyes ellenkezésben lenni látszadk, mivel azonban ezen mód legcélerányossabb arra, hogy a kívántató somma egész bizonyossággal bevétetődjön, de a kérdéses kiadások pótlására kívántató sommáknak beszedésében is hasonló szokás divatozik. Ellenben pedig az első mód szerént, minthogy a tehetetlenebbek némelykor, amidőn kívántadk, nem fizethetnek, a fizetést nyerni óhajtók gyakorta a legnagyobb zavarba és szükségbe jöhetnének. Arra való nézve a kirendeltség is ezen utóbbi módot fogadván el, a zsidóságnak meghagyta, hogy a nevezett személyeknek fizetéseit jövendőre is a kásahús és bor áruitatásáért és sachterozásprt nyerendő árendábul födözzék és, hogy ezen árenda egész bizonyossággal bevétetődhes- sen a különös sachter félfogadásiul el lévén, ki-ki a szükségére kívántató kásahúst és bort az eddig szokásban volt mód szerint a község kibérlőjétül szerezze meg, valamint a sachterozást is annál tétesse. És így a múltra is, amennyire némellyek a kásahús és borjövedelembül tartoznának és azon tartozásokat akármi oknál fogva is mindeddig megadni vonyakodtak, ebbéli tartozásaikat is a kirendeltség előtt tett önnön ajánlásokhoz képest is mentül előbb a község kasszájában lefizessék. Úgy viszont amennyire az elöljáróság által egyik, vagy másik zsidóiul abbéli tartozása le nem fizetése miatt zálog vétetett volna el, az is tüstént visszaadattasson. Továbbá a panaszolkodók kérelmének másik fő oka az is volt, hogy az, aki a közjónak előlmozditására több segedelemmel járul, a közdolgok elintézésében is legalább akkor, amidőn az voks által határoztatik el, nagyobb befolyással lehessen azoknál, akik kevesebb segedelemmel áldoznak a közjónak. Minekutánna a kirendeltség is megg- győződött arrul, hogy ha a személyek többsége határoz el valamely tárgyat, gyakorta a legszegényebbek, akiknek minden birtokjok sem üti fel csak egy tehetőssebbnek vagyonát is, — és így a közterhek viseléséhez való járulások is ezen arányban vagyon — egy s két fő kontatónak ingerlésébül a legveszedelmessebb határozatokat hozhatják, 113