Németh László: A Zala megyei zsidóság történetének levéltári forrásai 1716-1849 - Zalai gyűjtemény 52. (Zalaegerszeg, 2002)

A Zala megyei zsidóság történetének levéltári forrásai 1716-1849

hátralevő tartozásaikkal együtt bejelenteni, sőt azokkal számot is vetni. A beszedők­nek azonban a zsidó bíró annyiszor, amennyiszer kívántatni fog, a beszedésre se­gedelmet is tartozik adni. A második részére, tudniillik a számadásbeli kiadásokban haszontalan célokra fordított 1557 forint 50 krajcárokra nézve pedig a kiküldöttség a folyamodókat odautasította, hogy mivel az ezen és más hasonló számadásoknak meg­vizsgálása a földesurak közös úriszékét illeti, s így annak megbírálása is, ha vallon helyes vagy helytelen célokra fordíttattak-e a pénzek, — annak köréhez tartozik, eb­béli panaszoknak megorvoslását az illető földesuraknál szorgolják. A vádlott Rétser Farkas volt bíró pedig ezen vádoknak első részére a kiküldöttség előtt azt válaszolta, hogy a türödelembéli pénzzel a kitett esztendőkre az egész község tartozásban volt, és a folyamodók is csakhogy sorsát ilyképpen is nehezíthessék, egyedül csak egy pár hét előtt fizették le a fellebb is említett tartozásokat, mely állítást magok a panaszol- kodók sem tagadták a kirendeltség előtt. A második részében érintett, s helytelennek állított kiadásokra nézve pedig kinyilatkoztatta, hogy azon kérdés, ha vallon kiadásai helyessek-e vagy helytelenek voltak, a számadásának megvizsgálásakor fog megfej tőd- ni. Azonban ezúttal is némely közbenjött környülállások miatt a kirendeltség mun­kálkodása tovább nem folytatódhatván, más időre elhallaszhatott, és csak folyó 1835- ik esztendei január 28-án tétetődhetett ismét folyamatban, mely alkalommal felolvas­tatott Veltner Áron, Berger Farkas, Scheiber Jakab, Bőhm Mátyás és Mautner Dávid rendeki zsidóknak őfelsége eleibe terjesztett és a helytartótanács útján 1834-ik esz­tendő október 18-tul 23526-ik szám alatt költ kegyes intimátum által szoros visgálat és véleményadás végett közöltetett, s ezen kirendeltségnek az 1834. esztendő novem­ber 10-i közgyülekezetből 2208. szám alatt hozott végzés mellett használás végett kiadatott, s ide XXVII. szám alá kapcsolt abbék panaszos kérelmek: először, hogy Rétser Farkas rendeki volt zsidó bíró a közönség türödelembék és árvák pénzeivel való rossz lelkű bánásáért tüstént befogattasson. Másodszor, hogy az írt Rétser Far­kas ellen megrendelt vizsgálatnak teljesítésére kinevezett kirendeltségiül Oszterhue- ber József táblabírót, mint elnök elmozdíttasson és a kezénél levő irományok tőle elvetessenek. Harmadszor, hogy a megrendelt vizsgálatnak végrehajtására Bezerédy György udvari tanácsos és a dunántúk kerületi táblabéli elnök úr küldessen ki. Egy­szersmind Veltner Áron és több társai ezúttal ezen kiküldöttséghez is a XXVIII. szá­mú folyamodást adván be, abban az 1.; XI. és XII. számok alatt levő folyamodások­ban ismételve kitett panaszokat újjítván meg, egyúttal azért könyörögtek: először, hogy sachterozásra és kassabor mérésre vetett adó törültessen el. Másodszor, a köz­terhek viselésére megkívántató költségek a tehetetlenek helett arány szerént a tehe- tőssebbekre vettessenek ki. Harmadszor, hogy az, aki a közjó elölmozdíttására na­gyobb áldozatokkal járni, a közdolgok elintézésében is nagyobb befolyással lehessen. És negyedszer, a sinagógához építtetett kóternek onnénd leendő elmozdíttatása meg­rendeltessen. A rendeki zsidó elöljáróság pedig az XXIX. szám alá zárt kinyilatkoz­110

Next

/
Oldalképek
Tartalom