Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában I. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye három járásában - Zalai gyűjtemény 51. (Zalaegerszeg, 2001)

Paraszti vallomások - Kapornaki járás

12. BOCSKA II. I. Urbáriumunk nem volt, méglen őfölsége kegyelmes rendelésébűl bé nem hozat- tatott. II. Urbáriumunk nem lévén, amidőn Nádosdy uraság ezen helységben bírt, Inkey uraság négy jobbágyin kívül, akik szám nélkül robotoltunk, akkori contractusnak értelme szerént minden fél hellyel bíró jobbágy fizetett 8 forintokat, zsellér pe­dig esztendőnként hol két, hol három napokat szolgált, de azon contractust hová tették az eleink, nem tudjuk. Úgy hallottuk mindazonáltal, hogy Eszteregnyén lakozó Major János nevezetű embernél volna, lehet is mintegy 20-22 esztendeje, miúlta változván földesuraink készpénzbéli árendát fizettünk. Bőrzőnyi János, Kisfaludi László és Gombos Lajos úr jobbágyai, akik félhelyesnek tartatattuk mndenikünk 6 forintot, ehez képest aki kevesebet bírt, kevessebbet is fizettünk. III. Föllebb jelentett készpénzbéli árendánkon kívül dézmabort és tized jószágot Tar- ródházáig tekintetes nemes Vass vármegyében 8 mélföldnyire föl kellett vinnünk. Ezen szokás is lehet mintegy 20 esztendeje, hogy behozatott helységünkben, más uraságok jobbágyi kik vagyunk, föllebb írtt árendán kívül semmit sem adtunk. IV. Ami a^ has'zonvételeket illeti: 1. Némelly szántó földeink, ha trágyával javíthattyuk búzát teremnek, rozsot pedig nagyob részin megnevelik. 2. Sarjút réteinken többnyire kaszálhatunk. 3. Kanizsai mezzővárosban két óráig járóföldön, ha szükségünkön kívül valami el- adnivalónk volna, eladhatnánk folyóárán. 4. Itatóhelyek alkalmatosok vannak. 5. Tűzre és épületre való fa még ekkoráig szabad volt magunk határában, pénz nélkül. 6. Makkoltatás midőn termett, minden bér nélkül megengedtetett. 7. Egyházi tized sem hegyen sem mezzőn szokásban nincsen. 8. Gyümölcsösünk, káposztás és veteményeskertünk vagyon. 9. Malmok határunkhoz közel elegendők vannak. 10. Az helységnek vagyon egy holdra való szántóföldje és 3 szekér kétszer kaszáló réttye, mellyrűl még ez ideig semmit sem szolgált, sem nem fizetett földesurasá- goknak. Ami a károkat illeti: 1. Nagyob részén szántó földeink hegyes helyen feküsznek, azért két marhával nem szánthattyuk, nem is trágyázhattyuk, a záporeső is meg szokta hordani, még a za­bot és hajdinát is alig nevelik meg. 2. Némelly réteink oldalos helyen feküsznek, azokon sarjút sem kaszálhatunk. 3. Legelőhely marháinknak igen szűk és sovány vagyon. 71

Next

/
Oldalképek
Tartalom