Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában I. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye három járásában - Zalai gyűjtemény 51. (Zalaegerszeg, 2001)
Az úrbérrendezés és az úrbéres viszonyok Zalában
emelik ki, sok esetben előfordul, hogy a kilencedik kérdésre azt válaszolják, hogy örökös jobbágyok, mert már a nagyapjuk vagy a dédapjuk is a faluban élt. „Minyájan örökös jobbágyok vagyunk, mivel még az atyáink is itt laktak, s már magunk is 32 esztendőtűi fogva itt lakunk.. .”85 A szabadmenetelű jobbágyok szinte mindig szerződés (contractus) alapján adózó contractualisták, adójukat vagy egészen, vagy részben pénzben megváltó árendások voltak. A történetírás egységes álláspontja szerint a contrac- tusos adózási forma kedvezőbb az urbárium, vagy usus szerinti adózásnál. Mivel Zala megyében a szabadmenetelű colonusok száma meghaladta az örökös jobbágyok számát, és ezek nagyrészt contractus után adóztak, elmondhatjuk, hogy az úrbérrendezést megelőzően a zalai jobbágyok helyzete — nyílván a feudális rendszeren belül értve — elviselhető volt. Simonffy alsólendvai-lenti uradalomra vonatkozó kutatásai is azt bizonyítják, hogy az úrbérrendezéskor megállapított jobbágyi terhek emelkedtek a rendezés előtti időszakhoz viszonyítva.86 Általánosan a megyére, ezen belül az általunk közölt három járásra is igaz Simonffy megállapítása. Talán ez az oka annak, hogy lassan ment az úrbérrendezés, ezért nem akarták elfogadni az árendás jobbágyok, illetve zsellérek az új urbáriumot. (Természetesen további kutatások szükségesek ahhoz, hogy ezen feltételezésünket biztos alapra helyezzük, de ez nem egy forrásközlés, hanem egy önálló tanulmány témája lehet.) Zala megyében az úrbérrendezés idején 23 mezőváros volt, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Turnischa, Szentgrót87 és Nova az úrbérrendezésből kimaradt. A rendezés alá került 18 mezővárosban volt az úrbéres telki állomány 3,15, a telkes jobbágyság 3,04, a házas zsellérség 28,97, a házatlan zsellérség 15,15 és a teljes úrbéres földterület 6,78 %-a.88 A fejlettebb mezővárosokban, Keszthelyen, Légrádon, Kotoriban, Csáktornyán, Sümegen és Perlakon a rengeteg úrbéres zsellér mellett polgárok is éltek, akik kézműiparból és kereskedésből éltek. Perlakon az úrbéres jobbágyokat hívták polgároknak, megkülönböztetésül a zsellérektől. A mezővárosok másik részében, Tihanyban, Csesztregen, Szécsiszigeten, Dobronakon és Alsólendván a lakosok nagyobb része úrbéres zsellér, csekély számú polgársággal, akik itt is kereskedtek és kézműves iparral foglalkoztak. Lenti és Csobánc egy harmadik típust képvisel a nagy számú úrbéres jobbággyal és zsellérrel. Az úrbérrendezést összességében pozitívan kell, hogy megítéljük még akkor is, ha megállapítottuk, hogy a megye jelentős részén a jobbágyok úrbérrendezés előtti helyzete tűrhető volt, és a parasztság egészének több, mint a felét szabadmenetelű jobbágyok alkották. Azzal, hogy az uralkodó felülről szólt bele az úrbéres viszonyokba, a kérdést felemelte a magánjogról a közjog szintjére, a jobbágyoknak fellebbezési jogot 85Alibánfa paraszti vallomása. Úrbéri ügyek. IV. 1/g. 86Simonffy, 1989. 39. p. 87 A szántói járásban szereplő Szentgrót nem azonos Szentgrót mezővárossal, hanem Szentgrót Polgárvárossal, amely a mai város egy része. 88 Buzási, 1970. 369. p. 32
