Zala megye archontológiája 1138-2000 - Zalai Gyűjtemény 50. (Zalaegerszeg, 2000)
Zala megye közigazgatása 1790-1849
és a nagyrabecsülés jeleként más megyebeli, Zalához sem bürtokkal, sem hivatallal nem kötődő, ismert személyiségeket is megtiszteltek. (így kapott Zala megyében táblabírói címet 1845-ben Vörösmarty Mihály.) 69 A vármegye tisztikarához tartoztak még korszakunkban a szakszemélyzet tagjai, az úgynevezett „szegődöttek" vagy „szegődményesek", akiket a főispán nevezett ki valamely megyei, szakfeladat ellátására, és akik a megye pénztárából „szolgálati" bért kaptak. A vármegye egészségügyi személyzetét a főorvos és a másodorvos, valamint a járási seborvosok és bábák alkották. A mérnöki hivatal ill. a főmérnök és másodmérnök kötelessége volt a megyei középítkezések terveinek felülvizsgálata, különböző térképek készítése és hitelesítése, valamint a megyei építkezések (utak, töltések, hidak és a megyei középületek építésének) felügyelete. Az utak, töltések és hidak állapotára ill. karbantartására járásonként úti biztosok felügyeltek. A várnagy alapvetően rendészeti, közbiztonsági feladatot látott el: elöljárója volt a hajdúknak és a pandúroknak, felügyelt a megyeházára és a börtönre. Hasonlóképpen rendészeti munkát végeztek a járási csendbiztosok, míg a megyén átvonuló katonaság ellátásával kapcsolatos teendőket a katonai (állapodási) biztosok intézték. 71 ' A. címtár forrásai és a közlés módja Az 1790 és 1849 közötti időszakra vonatkozó adatgyűjtésünk kiterjedt Zala megye valamennyi választott tisztviselőjére (az első alispántól a járási esküdtekig), az uralkodó által kinevezett főispánokra és főispáni helyettesekre, továbbá a főispáni jogkörrel kinevezett tisztviselőkre, valamint a hasonló módon kinevezett szakszemélyzet központi, megyei illetékességi körű tagjaira. Miután az országgyűlési követeket 1848-ig szintén a megye közgyűlése választotta, adatgyűjtésünket őrájuk is kiterjesztettük. Nem foglalkoztunk viszont a korszakunkban szinte tömegessé váló táblabírói kinevezésekkel, mert Zala megye reformkori táblabíráinak tekintélyes része sem az igazságszolgáltatásban, sem pedig az igazgatás területén nem végzett érdemi, gyakorlati munkát. Gyűjtésünk nem terjedt ki az alacsonyabb rangú, zömében járási szintű feladatokat ellátó szakszemélyzetre (seborvosokra, bábákra, különféle biztosokra és rendvédelmi alkalmazottakra), a jegyzői hivatal írnokaira, a levéltár és a pertár alkalmazottaira, valamint egyeden tiszteletbeli — fizetéssel el nem látott — tisztviselőre sem. Korszakunkban valamennyi vizsgált tisztviselő megválasztását vagy kinevezését rögzítették a megye közgyűléseinek (ill. kisgyűléseinek) jegyzőkönyvei, ezért adatgyűjtésünk fő forrásai is ezek a jegyzőkönyvek, különösen a tisztújító közgyűlések 69 Palugyay Imre i. m. 2. köt. 181-182. p.; vö. Tilcsik György i. m. 169. p. Vörösmarty zalai táblabírói kinevezéséről: ZML Kgy. jkv. 1845:2735, 3534/1.; vö. Fülöp István: Deák és Vörösmarty barátsága. In: Eletünk 1966. 2. sz. 115-122. p. 7(1 Palugyay Imre i. m. 2. köt. 185-216. p.; vö. Tilcsik György i. m. 169. p.
