„Javítva változtatni”. Deák Ferenc és Zala megye 1832. évi reformjavaslatai - Zalai gyűjtemény 49. (Zalaegerszeg, 2000)

Zala vármegyének az országos kiküldöttségnek rendszeres munkáira tett észrevételei - I. A kereskedés tárgy (közgazdasági munkálatok)

ott ezen többségnek akarata (egy két ellenkező birtokosnak megátalkodott ellenke­zése nem használván) tüstént, mégpedig úgy vétessék teljesedésbe, hogy ha ezen el­lenkezőknek földjein vagy rétjein kellene akár a canalisokat56, akár az utakat vagy töltéseket keresztül vezetni, azokat okveteden elszenvedni köteleztessenek, s ha azokból nékiek hasznok eredend, a költségekhez is járulni fognak, ha pedig viszont valamely sérelmek vagy károk következhetnék utána, akár azok által, kikre azon munkából haszon háromlik, mindenesetre megtérítendő leend, s a feljebbírt többség intézetének teljesedését akadályozók ellen akár a sommás rövid visszahelyheztetés- béli per, akár a nemes vármegyének politicus úton57 hozott végzése okaimul szol­gáljon, ahol pedig valamely közös elhatározásnak és intézettételnek végrehajtására nézve oly nagy hasonlás volna a közbirtokosok között; hogy azok a többséget ma­gok között meghatározni nem tudnák, mivel könnyen megeshetnék az, hogy a ki­sebb birtokosok számmal sokkal többen lévén, az egy vagy egynéhány nagyobb bir­tokosnak tetemes sérelmével kívánnának voksaik többsége által némely intézeteket kivinni, de viszont megtörténhetik az is, hogy a nagyobb birtokos birtokának terje­dése tekéntetéből, élvén a többségi jussal, szegényebb sorsú közbirtokos társait csak azért is nyomni óhajtaná, hogy vagyonokat velük megunatván, azokat tulajdonának szerezhesse meg; már ily öszveütközésében a két rendbéli különböző voksoknak a nemesi és közbirtokossági helységekben mindenkor a vármegye elejbe terjesztessék az intézet alá veendő kérdés, mely egy evégre kiküldendő kirendeltség által megvizs­gáltassák, s ha az bizonyos egyeztetés által a feleknek nevezetesebb részét egy érte­lemre bízni nem tudná, azt vizsgálja meg, ha a kérdésbéli intézet a birtokosok na­gyobb részének hasznára van-e vagy sem, s ha azt hasznosnak látni, s egyszersmind tapasztalni fogja, hogy legalább fele, s a józanabb része a birtokosoknak kívánja azon intézetet teljesedésbe vetetni, akkor ezen kirendeltség a többséget ezen hasznos cél­nak elérésére határozza el, s a vármegyének jelentse be, melynek helybenhagyása után az tüstént teljesíttessék is, s ezen rendszabások az első § alatti itatáskutak, utak, és magános használás eseteire is kiterjesztetnek. A 4. § az urbariális munkára tett észrevételek szerint fogadtatik el. 56 Csatornákat. 57 Hatósági úton. 26

Next

/
Oldalképek
Tartalom