„Javítva változtatni”. Deák Ferenc és Zala megye 1832. évi reformjavaslatai - Zalai gyűjtemény 49. (Zalaegerszeg, 2000)

Zala vármegyének az országos kiküldöttségnek rendszeres munkáira tett észrevételei - IV. A törvénykezési tárgy (jogügyi munkálat)

lése, mely a Hármaskönyv első részének 39. cikkelyén287 alapulva, az emberi bizonyságtételnek határidejét 60 esztendőkre kívánja szorítani, meg nem egyez a természetes igazsággal. Ugyanazért a perlekedők károsodásának eltávoz tatás a, és az igazság kinyomozhatásának tekéntete az említett régiebb törvény eltörlését, és egy oly értelmű határozást kíván, mely szerint a tanúknak vallásai, ha azok egyébként világosan, kör- nyülállásosan és habozás nélkül bizonyítanak, ha különösen az elbeszélt eset tulajdon körökben történt, ha sorsokat neveltetésök és életök módját tekintetbe véve fel lehet rólok tenni, hogy az esetnek környülállásait érthették, megítélhették, s arról emlékezhetnek, és ha végre azon időpontban, melyről tanúságot tesznek, életkoroknak 16. évét már elérték, tökéletes hitelűeknek tekintessenek, habár vallásaik tárgya a 60 esztendőt meghaladta is. Végre felesleges volna megjegyezni azt, hogy a tébolodottak, a hamisan esküvők, és a törvényi becstelenítéssel bélyegzettek tanúságot ne tehessenek.

A 17. s%akas%ra. A 17. szakasz a törvényes időmúlásról, vagyis elidősítés jussáról288 (praescriptio) szól. Ezen szakaszban különös figyelmet érdemel a 257. §, melyben azt javallja az országos kirendeltség, hogy az egyházi rend a világi javakban, a világiak pedig az egyháziakban időmúlás által semmi just ne nyerjenek. Az elidősítés jussának polgári törvények által lett meghatározása éppen nem alapul a természetnek egyszerű törvényén, mely semmi bizonyos időhez nem kötve, változhatatlanul örökösnek rendeli a valóságos tulajdon sérthetedenséget. De mivel a polgári társaságok közboldogsága a birtokosok értékbéli bátorságának állandóságával legszorosabb ösz- vefüggésben vagyon, ezen állandóságot pedig egyedül az elidősítés jussának béhozása által lehetett minden habozó bizonytalanságoktól felmentve örökösen megállapítani, mind a régi, mind az újabb századokban Európa minden polgári szerkesztetéseinél szorosan kötelező törvénnyé vált az elidősítésnek just adó hatalma. Kiterjesztették ezen elidősítést hazánk régi törvényei, különösen a Hármaskönyv első részének 78. cikkelye289 az egyházi javakra is, és valóban nem helytelenül, mert igazságtalanság volna egy oly törvény által, mely a természetes igazsággal ellenkezve, egyedül a polgári társaság közboldogságának tekéntetéből lett szükségessé, a haza polgárainak csak egy részét terhelni, s a másik részt attól felmenteni. Világosan szól az említett 78. cikkely az egyházi javak ellen szolgáló időmúlásról, de ha volna is fent még valami nehézség és kételkedés, eloszlatja azt a királyi curiának 1747. esztendőben a tihanyi apátúrság ügyében hozott végső ítélete, mely által a felperes az alperesi elidősítésnek tekéntetéből keresetétől elvettetett. Ezen törvénynek és törvényes szokásnak további fennmaradását pedig ugyanazon közboldogság és birtokbéli bizonyosság, mely minden időmúlásnak alapja, szorosan megkívánják. Ugyanis bizonyítják hazánk első hat százada287 A 60 éves határidőre a Hármaskönyv első része 39. címének 4. §-a hivatkozik a testvérek közötti kötelékek bizonyítása kapcsán.

288 Értsd: elévülés, elbirtoklás.

289 A Hármaskönyv első részének 78. címe az elévülés meghatározásáról ill. időhatáráról rendelkezett.

121