Dokumentumok Zala megye történetéből 1947-1956 - Zalai gyűjtemény 48. (Zalaegerszeg, 1999)

Dokumentumok Zala megye történetéből

Disz olyan szervezet, amely minden évben feloszlik. Miért? A 20 éves elmegy kato­nának, a 18 éves iskolások elmennek egyetemre és akkor a Díszben viselt állásuk megszűnik. Szakadatlan mozgás van. A fiatal, amikor 24-25 éves belép a pártba, vagy nem marad a Disz-ben. Ezért ennek szervezetei gyengék. A csontváza porcogó­sabb, mint a párté és nagyobb támogatásra szorul a párt részéről, de, ha ezt megkapja, akkor nekünk vissza fogja adni, óriási segítsége lesz a pártnak a fiatalok között és erre helyezzenek az elvtársak nagy súlyt. Másik a nők kérdése. Megállapította Darabos elvtárs, hogy az országos átlag alatt van a nők létszáma a pártban és ez bizony hiba. A nők nélkül nagyon nehéz építeni a szocializmust. Itt hallottuk Pál elvtársnő felszólította a férfiakat, hogy tartsák rendben a nőket, és ha a férfi kommunista funkcionárius, vagy állami tisztviselő, ne engedje, hogy a felesége titokban hajnali misére járjon. Ez természetesen igaz, de azért a leg­jobban a nők között, maguk a nők tudnak agitálni. Ez már így van, hogy egyik asz- szony a másikától könnyebben elfogadja az érveket. A férfiről azt gondolja, nem ismeri az asszony gondjait, bajait, azért nem akar megagitálni, de ha másik asszony agitálja, könnyebben elfogadja, ezért nekünk nagyon fontos különösen ilyen megyé­ben, amely ezelőtt el volt maradva, amelynek nem volt ipara, a fővárostól a legmesz- szebb feküdt, itt van a határon, az angolok nincsenek messze, Tito itt van a szomszédban, ilyen helyen különösen fontos az asszonyok közti munka. Ezt kérem a MB-től, a mi pártfunkcionáriusainktól, meg az itt lévő kommunista elvtársaktól, hogy javítsák meg ezt, rögtön jobb lesz a munka ezen a téren. Könnyebb lesz az agi­táció, könnyebb lesz a munkájuk, ha a nőket bevisszük, különösen a gépállomás, meg az állami gazdaság munkahelyeire. Arról akarok szólni, hogy a nőket vigyék be a mezőgazdaságba, ültessék őket traktorra. Itt hallottam, hogy a szó szoros értelmében elüldözik a nőket a traktorról. Darabos elvtárs beszámolójában volt egy példa, hogy 15-en voltak és egy maradt belőlük. Kétség kívül az ellenség keze van ebben. Ta­pasztalat, hogy a nők nagyszerűen tudnak bánni az ilyen gépekkel és tetszik ez a munka, sokkal megbízhatóbbak, mint a férfiak pl. szombat este nem mennek el be­rúgni a kocsmába, - hogy egyebet ne mondjak - úgyhogy ezen a téren az elvtársak szívleljék meg a tanácsomat. Azonkívül nem fog előfordulni, hogy a traktorosok harmadrésze bevonul katonának és a gépállomások vezetői vakarják a fejüket, hon­nan vegyenek pótlást. Ezen a téren is jobban kell dolgozni. Nagyon örülök, hogy Egerszeg olyan gyárat kapott, ahol elsősorban női munka­erőt lehet alkalmazni. Meg vagyok győződve, ha az elvtársak jól dolgoznak, mire 3 ezer munkással dolgoznak, a munkások 75-80 %-a nő lesz /Darabos elvtárs: már most is annyi/, mert ahol ennyi nő egy rakáson, könnyebben hozzáférhető a szocia­lista tanítás, a kommunista oktatás részére és segít maguknak ezen a téren megtörni azt a helyzetet, hogy el vannak maradva az országos átlagtól, ami a nők tagságát illeti. Egy kicsit a nemzetközi helyzetről szeretnék beszélni. [...] 1 238

Next

/
Oldalképek
Tartalom