Dokumentumok Zala megye történetéből 1947-1956 - Zalai gyűjtemény 48. (Zalaegerszeg, 1999)

Dokumentumok Zala megye történetéből

Abban az időben a bíróság foglalkozott az üggyel s Juhász Kálmánt el is ítélte. Juhász a börtönben meghalt, a többi közel 100 vádlottat azonban »szent hevületre« és »az emelkedett szellemű tömegmozgalomra« tekintettel amnesztiában részesítették. A 30 éves bűnügyet csütörtökön reggel kezdte tárgyalni a zalaegerszegi népbíró­ság dr. Czeglédi5 Ferenc tanácselnök vezetésével. Az izgalmas jelenetekben bővel­kedő tárgyalás péntek délben ért véget.5 A védők a bűncselekmény politikamentes jellegét hangoztatták. A bíróság Melkovits Györgyöt, Varga Istvánt és Mohos Ká­rolyt egyévi, Németh Sándort és ifj. Fazekas Mártont 10-10 hónapi börtönre ítélte. Érdekes, hogy az akkori helyi sajtóorgánum8 1919. szeptember 11-iki számában »Pogromok a vidéken« cím alatt ezt írta: »Díszei és Szentgyörgy [Szent György- hegyen] községekben pogrom volt. 3 zsidót Szentgyörgyön, nyolcat Díszeiben el­pusztítottak.« »Ha Friedrich9 a folytonos aknamunka miatt kénytelen lenne helyét oly kormány­nak átadni, amelyben zsidók képviselve vannak, úgy a nép pogrom által hozza nyil­vánosságra azon szilárd akaratát, hogy nem vezetteti magát zsidók által.« A zalaegerszegi lap különben minden nap izgatott a baloldaliak és zsidók ellen. A lap volt felelős szerkesztője különben ma Magyarország egyik közjogi méltósága.10 Zalai Világosság, 1947. október 18. 3. p. 1 Nagykanizsán jelent meg, azSZDP lapjaként. Lásd: Horváth 1978. 126. p. 2 1920-ban a zalaegerszegi választókerület nemzetgyűlési képviselője lett a KNEP színeiben. 1 Helyesen: Taliándörögd. 4 Vö. ZML Alisp. ir. 41/1919. (23843/1919) „Internáltak ügyei” és Zalaegerszegi Kir. Törvényszék ir. B.925/1919. Lásd még: Olvasókönyv 1961. 119-121. p. és Olvasókönyv 1996. 280-281. p. 5 Helyesen: Czeglédy Ferenc. 6 1947. október 18. Az újság ezt a napot helytelenül szombatként tünteti fel. Valamennyi lapszámnál megfigyelhető ez az eltolódás. 7 Vö. ZML A Zalaegerszegi Népbiróság ir. 54/1947. s A Zalamegyei Újságról lehet szó. Fennmaradt példány hiányában a pontos azonosítás nem volt lehetséges. 7 Friedrich István miniszterelnök 1919. aug. 15. - 1919. nov. 24. 111 A cikkíró valószínűleg Mindszenty Józsefre célozhatott, aki a nevezett lapnak ugyan nem volt felelős szerkesztője, de informálisan komoly hatást gyakorolt arra. 4. Nagykanizsa, 1947. november 19. A Zalai Világosság című lap beszámolója a Zalaegerszegi Népbíróságnak Csomay Miklós volt nyilas főispán felett hozott ítéletéről Akasztó fát állított Egerszegen Most ítélték halálra távollétében Zalamegye nyilas főispánját A zalaegerszegi népbíróság tegnap tárgyalta Csornai1 Miklós volt nyilas főispán háborús, népellenes bűntetteit. A főispán a tárgyaláson nem volt jelen, egyszerűen 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom