Dokumentumok Zala megye történetéből 1947-1956 - Zalai gyűjtemény 48. (Zalaegerszeg, 1999)

Dokumentumok Zala megye történetéből

ratív úton - a gabonafélék vetésterülete nagyságának előírásával /általában 60 % - nemcsak a kenyérgabonáról beszélek - / lényegében a legelavultabb és talajzsarolóbb gazdálkodásra kényszerítjük a magyar mezőgazdaságot, a kétnyomásos gazdálkodásra /kukorica-búza-kukorica-búza/. Talajaink rohamosan romlanak, s éppen a fenti gazdálkodás miatt az istállótrágyában való talajerővisszapótlásról alig beszélhetünk. /Ugyanis ehhez meghatványozott állattenyésztés kellene, az állattenyésztéshez pedig elengedhetetlenül szükséges lenne a különböző takarmányterületek jelentős növelése, mindez azonban lehetetlen addig, amíg megszabott gabona vetésterületek vannak./

Másik kérdésként a műtrágyázást említettem, s azt a nagyon helytelen gyakorlatot, hogy propagáljuk úton-útfélen a műtrágyákat, s mikor rákerül a sor nem tudunk eleget adni, de nemhogy elegendőt, hanem néha semmit se, s különösen az egyéni dolgozó parasztságnak. Hivatkoztam többek között a tavaszi pétisóellátásra, s arra, hogy most ősszel máris hiány van sima szuperfoszfátból. Felvetettem a gondolatot, nem helyesebb lenne-e a műtrágyaexportálás helyett az itthon felhasználni és az általa elért terméstöbbletet exportálni? Egy mázsa szuperfoszfát ára 63 Ft, viszont egy mázsa szuperfoszfát felhasználásával - minimumokat számítva - nagy átlagban másfél mázsa búza, vagy két mázsa kukorica terméstöbbletet lehet elérni. Ez szintén a legalacsonyabb árszinteket számítva hozzávetőlegesen 500 forint. Magyarán szólva 500 forintot tudnánk csinálni 63 forintból, ha néhány hónapig várnánk és itthon használnánk fel a műtrágyát. /Ez utóbbi kérdést így számszerűen nem fejtegettem, de a lényeget elmondtam./

Dénes elvtárs a válaszát azzal kezdte, hogy nem szakember, s csak annyit tud, amennyi úton-útfélen ráragadt a mezőgazdálkodás tudományából, azonban a különböző eljárások, módszerek istenítésével kapcsolatban mégis szkeptikus álláspontot foglal el, mert sokszor olyan módszereket hirdetnek, amelynek később az ellenkezője bizonyosodik be. Ebből kiindulva kétségbevonta a vetésforgó jelentőségét, az amerikai farmerek néha egynyomású gazdálkodására hivatkozott, s végül is kijelentette: egyelőre a gabonavetésterületek nagyságán nem lehet változtatni.

A műtrágyaexporttal kapcsolatosan pedig azt válaszolta, hogy a külkereskedelem bonyolult hálózatába nem láthatunk bele, s ha az export folyik, akkor bizonyára megvan az oka, mert mi is kapunk más államoktól olyan árucikkeket, vagy nyersanyagot, amelyet azok az országok jövedelmezőbben tudnának saját országuk területén felhasználni, vagy feldolgozni.

Lényegében tehát minden gondolatomat eleve visszautasította, s még csak meg sem érintette a gondolatot, hogy illetékes helyen és arra alkalmas körülmények között esetleg egyik másikat felveti.* Én pedig ezt vártam, nem pedig az egy helyből való ún. megválaszolást. Bántott a dolog ugyan, s bánt ma is és ezért kértem újra szót, s talán ezért ragadtattam magamat arra a hasonlatra, hogy Dénes elvtárs úgy adta meg nekem a választ, mint a tudós apa az oktondi gyermekének.

438