Zala megye a XVIII-XIX. században két korabeli leírás alapján - Zalai gyűjtemény 46. (Zalaegerszeg, 1999)

Bél Mátyás: Zala vármegye leírása - II. rész

Miklós öt fiát idehozták • Miklós földi maradványai után aztán négy fiát: Jánost, Farkast, Kristófot és Pétert is ide temették el. Azután az ötödik fiú, György ismeretlen évben és napon a két feleségével: Arcourt Annával, majd a Stubenberg-lánnyal itt kapott nyughelyét. Ezután hosszú ideig vagy mert nem halt meg senki közülük, vagy mert hozzátartozóikat máshol temették el, a Zrínyi nemzetség tagjai közül senki nem került ide, míg aztán 1648-ban a 8 hónapos csecsemőt, Györgyöt helyezték a kriptába.

A második, a vadkan által széttépett Miklós temetése • E fiút az 1666. december 21-én méltadan halált szenvedett hős Zrínyi Miklós követte. A közeli erdőben ugyanis — közönségesen úgy tudják — egy vadkan tépte szét,33 de már akkor az után szaglásztak, hogy az ellenfelei gonoszsága révén pusztult el. És valóban vannak, akik azt állítják, hogy él, nem tudom, ma is, egy bizonyos Cornelius, akinek a nagyapja a rosszakaróktól elcsábítva hajtotta végre azt a gonosz cselekedetet; ezt nem a mi dolgunk eldönteni. De valóban nem hallgathatjuk el, csak a nagy férfiú iránti igazságtalansággal, azokat a dicsérő szavakat, amelyekkel a kiváló író, Wagner elhalmozta, amikor így írt:34 ,fií méltatlan halállal, a maga korában hírnévben, vitéz} erényekben virágában elköltözött Zrínyi Miklósnak nevezetes temetése volt. Amikor ugyanis a harc szünetelt, egy óriási vadkant ólomgolyóval könnyebben megsebesítve, megfutamított. Kísérőit lehagyva, gyors lovon üldözte a vadat, oda szorította be, ahol a sziklák közt már nem volt a vadnak lehetősége a menekülésre. Már a dárdáját készítette elő, amikor a sebesülés fájdalmától felborzolt fenevad, mintegy végső kétségbeesésében vadabbul, a két hátsó lábára emelkedve rárontott és a földre terítvén, fogaival a torkátfelhasította, s magát a hasát is feltépve, nyomorultan végzett vele. Egy francia származású apródja rá akart lőni a dühöngő vadra, de a taplója nem gyújtott; bőven folyván vére, amelyet e napig oly sok ellenségnek áldozott, lassan holtan terület el. Nemcsak Horvátországban, de a földkerekségen mindenütt nagy gyásszal áldoztak a legbátrabb vitéznek, annyira ismeretes volt neve és bátor tettei minden nemzet előtt.” Ezeket mondja ő. — A gyászoló özvegy, Draskovits Mária Eusebia grófnő hat évvel élte túl férjét és 1671. december 21-én, azon a napon helyezték sírba, amely napon a férje elveszett. Ezután aztán senkit sem temettek a Zrínyiek nemzetségéből az ősi sírba. Akár mert így volt megírva a sors könyvében, vagy mivel különben is az ősök erényeitől elfajzott utódok nem érdemelték meg. Pétert ugyanis, Miklós testvérét, mint azt mindenki tudja, 1671. április 30-án Bécsben lefejezték, és ott is temették el. Ezzel szemben a fiát, Pétert a tiroli Rotenburgban töltött hosszú fogság után Grácba szállították, s ott fejezte be az életét. Majdnem ugyanez idő alatt Péter testvére, először I. Rákóczi Ferenc, majd Tököli Imre felesége a bithiniai Nicodemiában száműzetésben hunyt el. De Ádám is 1691-ben Szerém- nél a törökökkel vívott csatában elesvén, kívül marad a családi sírbolton.

Ily nagy dolog megsérteni a földi világot és megvetni a házi isteneket.

33 E gyászos helyen egy emlékoszlop áll, őrizve a nagy hőshöz méltatlan sors emlékét az utókor számára.

34 A II. könyv legvégén, a 177. oldalon.

52