Csány László kormánybiztosi iratai 1848-1849 II. - Zalai gyűjtemény 44/2. (Zalaegerszeg, 1998)

Csány László kormánybiztosi és miniszteri iratai

Ehhez képest felkérem a h[ad]ügyminisztériumot, szíveskedjék mielőbb legalább 200 főből álló katonacsapatot Nádudvarra rendelni, a foglok reakciójának fészkébe, holy hadbíróság alkalmazásával példa adandó az egész vonalon elhelyezett makacs ellenszegülőknek. Ezáltal és azáltal, ha szigorú, de valóban szigorú vizsgálat után pénzök elvétetvén, az az országban tartózkodásuk idejéig zár alá adasson, munkájo- kért nyerendő illendő díjból élelmeztetvén és ruháztatván, el lesz érve a cél, és a fék­telenség megzabolázásával a közmunka mihamarabb megkezdhető leend. Nagyvárodon létemkor több olyan körülményeket tapasztaltam a várocskában, melyekre figyelmeztetni kötelességemnek tartom a hadügyminisztériumot addig is, amíg azt terjedelmesebben tehetem, ez alkalommal csak azt említem meg, hogy ott 15-16 száz fogol közt 835 főből álló tüzér létez, mely nyilván, tartózkodás nélköl annyit ellenszenvet, gyűlölséget mutat a magyar állodalom eránt, hogy nagy szeren­cséről szólhatunk, mikor általok máris nagy kárt nem tapasztalunk okozottnak a vár­ban és a lőpormalmokban. Minek további megakadálozása követeli, hogy azok is onnan eltávolíttassanak, és a vasút előmunkálatához alkalmaztassanak. Ezeknek elkésérése is katonai segélyt igényel. Nagyvárodon 1500 vadászfegyver létez, minden használat nélkül. Azokból Szol­nokra, Sz[ent]miklósra 500-ot haszonnal lehetne szállítani, minthogy szükség eseté­ben azokkal a fogloknak felszaporodásánál a nemzetőröket fel lehetne fegyverezni. A fentebb előszámláltok érdemében mielőbbi intézkedésre ismételve felkérem a hadügyminisztériumot. Sk. fogalmazvány. MOL KKME 1849:255. b.) Egy vontatóhajóval ellátott gőzösnek, mely holnap reggel hat-hétszáz katonát Ko­máromba szállítson, megrendelése végett ma reggel ide érkezett irata folytán, a Dunagőzhajózási Társasághoz azonnal kellő parancs bocsáttatván, az e percben je­lenti: hogy bár személyhajókhoz vontatókat függeszteni eddig szokásban nem volt, mindamellett a holnap induló gőzöshez egy ilyes csatolva lesz, s efölött még, előre nem látható akadályok tekintetéből, egy remorqueur568 is készen álland. Kéri továb­bá az igazgatóság, hogy a szállítandók határozott száma még ma estig tudtára adas­sák, s egyszersmind oly intézkedések tétessenek, hogy a szállítmány az elindulásra kitűzött időben (reggeli 6 órakor) elindulhasson. A nevezett igazgatóságnak e jelentése- s illetőleg kérelméről a hadügyminisztéri­um avégett értesíttetik, hogy a fennforgó körülményekhez képest mind a gőzhajózási igazgatóságnál, mind pedig a szállítmány iránt idejekorán intézkedhessék. Fogalmazvány. MÓL KKME 1849:256. 568 Vontatóhajó. 327

Next

/
Oldalképek
Tartalom