Csány László kormánybiztosi iratai 1848-1849 II. - Zalai gyűjtemény 44/2. (Zalaegerszeg, 1998)
Csány László kormánybiztosi és miniszteri iratai
457. Pozsony, 1848 december 14. Csány jelentése Kossuth Lajoshoz Igen tisztelt Barátom! Mérey Nagyszombatból ezen idemellékelt jelentést küldé hozzám.141 Ordódy azonban még hivatalosan mit sem jelentett a tábornoknak.142 Most 6 óra van, ha igaz lenne úgy már köllött volna jelentésnek jönni. Leheteden Nádost, kulcsát állásunknak, egyhamar elhagyni. Nem is írnék a dologról Néked, amíg bizonyosat nem tudandok, de Véninger rajtam jött, nincsen pénze pénztárában, így futárt kell küldenem a pénzügyminisztériumhoz, ezzel mégiscsak írni a dologról kötelességem. Annyi igaz, hogy Holicsot is elhagyta az ellenség, azért, hogy Szenicen magát összpontosítsa. Ebből világos, hogy támodásra készül, hogy a támodás meg is történt, azt is hiszem, de az leheteden, hogy nyomorultul hagyhassa el Ordódy Nádost. Mihelyt bizonyosat tudhatok a futárt kímélni nem fogom. Mack őrnagy Lipótvárba küldetett már több napok előtt Görgeitül a szükséges munkának elősegítésére, és a hiányoknak kiigazítására.143 Azonban ma Mack azt jelentette nálom, hogy Mednyánszky hanyagul viszi a dolgot. A tisztek Galgócra, szállásra kijárnak. A parancsnok intésének Mednyánszky nem ügyel. A munkásokra, kiket Jeszenák elegendő számmal kirendel, semmi felvigyázat. Ha ez így megy, úgy Lipótvárra számolni nem lehet. Én Jeszenáknak írtam, felhívtam, hogy vegye hasznát telhatalmának, minden a végrehajtástól függ. Te hiában ölöd, töröd, áldozod magad, ha a végrehajtás hibázik. Méltóztassál egy erős paranccsal reájok ijeszteni a lipótváriakra. Minden tervekkel ostromoltatok. Azok közöl kettőt helyeselek, egyiket írásba ide zárom, a másik Surán elfoglalását tárgyazza, az még nincsen fogalmazva, tehát csak később küldhetem azt meg. A tervező fejével áll jót a kivitelért. Mél [sic!] tisztelettel vagyok híved. Eredeti sk. tisztázat. „dec. 16. 848. — el van intézve”. MOL OHB 1848:5745. Közli KLÖM XIII. 754. o. Mellette Mérey jelentése és Józef Woroniecki dec. 11 -í Pozsonyban kelt tervezete: „Der Beruf eines Guerilla-Corps.” (Egy gerillacsapat hivatása.) 141 „Az ellenség bevette Nádasdot, felgyújtotta — seregünk jó Nagyszombat felé, én megyek Szeredre s Komáromba, a pénzek nálam vannak. 14/12. 848. 12 óra délben. - Mférey]”. 142 Ordódy Görgeihez írott jelentése nem ismert, megvan viszont dec. 15-én Nagyszombatból az OHB- hoz intézett jelentése. MÓL OHB 1848: 6307., kivonatosan közli Molnár, 1992. 94-95. o. 143 Mack dec. 1-jén és 10-én Görgeihez intézett jelentését Id. MÓL Csány-ir. Vegyes. 14. doboz. 97