Csány László kormánybiztosi iratai 1848-1849 II. - Zalai gyűjtemény 44/2. (Zalaegerszeg, 1998)
Csány László kormánybiztosi és miniszteri iratai
Hely és dátum nélkül [Pozsony, 1848. november 24.] Csány jelentése a hadügyminisztériumhoz (?) Az élelmezési személyzethez még Kolbnak nézete szerint 6 ember kell, Kolb legyen a személyzet feje, de nézetem szerint, ily újonc seregnél a tekintély még megtartja szerepét, báró Luzsénszky legyen az egésznek Chefje91 — ezzel Kolb is megelé- gülend. A vásárlásra nézve meg kell jegyeznem, hogy a szerződés következtében már mái napon is téteték szállítás, és mivel az már útban volt, el kölle fogadnom. Most, miután úgyis nagy mennyiség halmozódik Komáromba, nagyobb, mint ott elhelyezni lehessen, a gabonavétel most feleslegessé vált, feleslegessé addig, amíg körülményeink kedvezőbbé alakulnak.92 A hátrányok sorába tartozik azon körülmény is, miszerént az ellenség és mi hetekig kötekedő állásban maradunk egymás erányában, ezalatt az utak megrosszul- hatnak, adhatja magát elő eset, melyben egyet-mást a sergek számára erőmegfeszítéssel kell előállítani. Ám adja magát elő ezen eset is, a fődolog mindig az marad, hogy ne kockáztassuk élelmiszereinknek elfoglalását ellenségünk által. Ha én maradok biztos, ezen akadályokat én legyőzni hiszem. Volt idő 8 hónap óta, melyben akadályokkal nem kölle küzdenem? határozottan mondom, nem volt nap, nem volt óra. Röviden húzom össze szétágazó gondolatimat, 17 ember körében [?] élelmezési személyzetet állítsunk fel, ennek fejévé Kolb, főnök legyen b[áró] Luzsénszky. Marhavásárlás helyett a húst vállalkozás útján adjuk seregünknek. A létező lisztet használjuk fel, felhasználva azt, amíg biztosítottabb állásba segítend bennünk a sors és magunk ereje. A kenyér is vállalkozók által adasson. Később pedig az itteni mindenkor használható malmok alkalmaztassanak. Minden előre nem látottak tekéntetéből pedig Komáromban is őröltessen nagyobb mennyiségű gabona. Ili úton a miniszteri rendelet a körülményekhez módosíttatik, de meg nem za- vartatik; mert átoljában az én eljárásommal büszke öntudattal mondom, mi se szokott zavarba hozatni. Sajnálom, ha nem volt még eddig alkalom Miniszter úrnak bebizonyítnai, hogy én zavarokból kibontakozni tudok, de zavarokat elő nem idézek. Intézkedéseim a felelősség kötelességét feltételezvén, azzal tartozom mindaddig, amíg az intézkedés tőlem veszi eredetét. Egyéberánt Miniszter úré a hatalom szó, lesznek, kik nagyobb készséget fognak mutatni a rendeletek végrehajtásában, mint olyan elvek felállításában, melyeknek életbe léptetése a felelet tehét magába foglalja. 412. 91 Főnöke. 92Sárközy József kormánybiztos nov. 23-án jelentette Csánynak, hogy a komáromi raktárakat a várőrség számára vásárlott gabonakészletek foglalják el. MÓL Csány-ir. IBA 786. 54