Csány László kormánybiztosi iratai 1848-1849 II. - Zalai gyűjtemény 44/2. (Zalaegerszeg, 1998)

Csány László kormánybiztosi és miniszteri iratai

645. Kolozsvár, 1849. április 29. Csány levele Kossuth La/osho^ Igen tisztelt Barátom! Nagy aggodalmat, bajt okozott nékem a Székelyföld. Bem kezdette meg a zavargást a kolonizációval, és a törvénytelen katonaállítás kívánatával. Más részről is támogat- tatott — majd ezt szóval mondom el, revokálva512 lön ugyan a rendelet, de már a za­vart akkor megtette. Én helyrehoztam sokat a dologban, de hogy minden megszűn­jön, ami rend- és törvényellenes volt, Bemmel minden barátságos viszonyomnak félbe köllött volna szakadni, pedig ez a sereg által bálványozott főnök. Tekintélyét a döbröcöni kitüntetés513 méginkább növelé, és őtet betű szerint elbolondítá, Erdély is ragaszkodott hozzá, mert azt be kell vallani, hogy akár ésszel, akár szerencsével, de az ellenséget csakugyan meg- és kiverte — és ez a fő dolog. Azért nem akartalak hosszon tani. Egyenítettem [sic!], mit lehetett, és ahogy lehetett. Aztán Udvarhely­szék és Marosszék leginkább az elégületlen — a többi, szegén, csak viszi a terhet; de fizetést vár, fizetést sokat felemészt. 3 szék, Gyergyó, Csík, Kászon, s egyrészt Aranyosszék, ha fizetést nyernek, meg fognak elégülni, — de szükséges nékiek kije­lenteni, hogy a t[ör]vénytelen katonáskodás csak rövid ideig követeltetik, vagy kí­vántatik. Mielőtt rendeletedet kihirdessem, szíves engedelmeddel egy-két napig váro­kozok. Tüstint futárt küldöttem Gál ezeredes után, és felhívtam őt a megjelenésre, felhívtam, hogy egy kormánybiztost is magával hozzon, Mikót vagy Némethet. Tisztviselőket ideiglenesen a kelleténél talán többet engedtem alakítani; de ez a derék népfaj igen perlekedő. Osztrák kormány alatt a magok közti panaszok ponto­san intéztettek; minthogy az állodalom fizeti ez egyszer a tisztviselőket, beleegyez­tem nagyobb számába a tisztviselőknek. Az nékiek jól esik, és többeket alkalmazván a nadrágos-kabátosokból, kevesebben maradnak izgatok. Gállal rendbe fogom hozni a dolgot, talán még ittlétemben a kecskét és a káposztát is megmenthetem. Ellenke­ző esetben kihirdetem nyomtatásban rendeletedet, és aszerint intézkedendek. Az oláhokra nézve Drágost megvárom, különben már a papok által intézkednék. A kármentesítésre egy módot találtom ki, a békebírákot.514 Ezek közbejöttével hi­szem, a legtöbb károkra nézve meglesz az egyezség; ezek közbejötté nélkül minden egyezkedés érvénytelen; és ma megtiltom a munkábani egyezkedést, mert robotszaga van. Sok élhetetlen ember van, szeretne némely ismét robotoltatni, de egy placa- tumban azt megtiltottam erős kifejezésekben; és megtiltottam a népnek is a roboto­5,2 Visszavonva. 513 A Magyar Katonai Érdemrend I. osztálya. 514 Ld. a 638. iratot. 298

Next

/
Oldalképek
Tartalom