Csány László kormánybiztosi iratai 1848-1849 II. - Zalai gyűjtemény 44/2. (Zalaegerszeg, 1998)

Csány László kormánybiztosi és miniszteri iratai

Tartva attul, hogy a székelység meghallván Bem megveretésének hírét, szétoszlik, futárt küldöttem Kiss alezeredeshez, és szívére kötöttem, hogy szoros fegyelmet tartson, embereit szétmenni ne engedje — és menetét Bem tábora felé irányozza, ha nem tudná hollétét, kerestesse fel, nem kímélve a futárokat — és éngemet is tudósít­son. írtam Bemnek is — igen barátságosan de egyszersmint tudtára adván, hogy én magamat nem engedem ignoráltatni.277 Eddig igaz, még feleletére nem számolhattam mert iszonyú kerülőt tesznek a futárok. A Mezőség bizontalan út — és most az olá­hok még inkább fellelkesülve bizonyosan veszélyesebbé teszik azt. A szász községek pénztárainak jegyzékét ezennel megküldöm — megküldöm azt Bemnek is avégett hogy szerencsés győzelem esetében tudja magát rekvizícióiban al­kalmazni, és ne keressen egy helyt bornyút a bika alatt — más helyt pedig a tehénfe- jést is elmulassza. — A muníciót részint visszaigazította Tordára, részint azzal a késéret ide tért vissza. Már most ezen körülmény is aggaszt, be kell vámom rende­letét. Csapatok alakulnák; sok költségbe kerülnek — pedig fegyvertelenül kevés vagy semmi hasznuk — küldjél kérlek pénzt, én nem engedek meg haszontalan költsége­ket, mennyire lehet — de hiában sokra sok kell. Már a Beöthy által utolsó alkalommal követelt öszveg itt lehetne. Félek, hogy zavarba jövök, akkor lenne ám itt cifra nyo­morúság. Ezer szép terveket készíték agyamban Érdéit illétőleg — de ha az öreget továbbá is pofozgatja Puchner — úgy eloszlanak azok, mint álmok. Vajha Arad már be lenne véve. — Gaál Miklósnak ideküldése Isten áldása lenne.278 A jó sors legyen velünk igen tisztelt barátom. Vagyok híved Eredeti tisztázat. MOL OHB 1849:1708. Közli Deák Imre 305-306. o. tői súlyos vereséget szenvedett. A magyar veszteségről a forrásokban más-más adatok találhatók. Bauer 145. o. szerint 11 löveg, 87 halott, 150 sebesült és fogoly, amellett a teljes poggyász volt. Kő­vári: Erdély 175. o. szerint a veszteség 11 lőszeresszekér, 13 löveg, több mint 180 halott és 50 sebe­sült. Márki 232. o. szerint a magyar veszteség 349 halott, 132 sebesült, 13 löveg, 11 lőszeresszekér. Kovács: Bem 117. o. 15-16 lövegben, 9 lőszereskocsiban, 400 halottban és 120 fogolyban adja meg a veszteséget, a 364. o. 29. jegyzetében Puchner jelentése alapján 14 lövegről, 120 fogolyról, 3-400 halottról szól. 277 Figyelmen kívül hagyni, mellőzni. 278 Gaál Miklós ezredes aradi ostromseregét egy nappal e levél után, febr. 8-án támadta meg a temesvári várőrség és a délvidéki cs. kir. — szerb hadtest különítménye, s kiűzte Óaradról. Gaál csapatai vissza­foglalták a várost, de az ütközet miatt a kormány Gaál ellen haditörvényszéki vizsgálatot kezdemé­nyezett, s noha felmentették, ugyanakkor leváltották az ostromsereg éléről. Szarka Lajos: A tábornok bére. Hévíz, 1997. 73-101. o. 160

Next

/
Oldalképek
Tartalom