Csány László kormánybiztosi iratai 1848-1849 I. - Zalai gyűjtemény 44/1. (Zalaegerszeg, 1998)

Csány László kormánybiztosi iratai

135. Nagykanizsa, 1848. augusztus 14. Csány utasítása Vidos Józsefnek, a mozdult nemzetőrség vasi ezrede parancsnokának Iharosberényben Vidos augusztus 14-én Berényben beszámolt a csapatai kögött egyre terjedő betegségekről, s kérte ag egek gyógyításáhog sgükségess orvosságok kiszolgáltatását. MÓL Csány-ir. Megyék lev. Vas. No. 22. A máso­lat alapján kégli Simon V. — Tilcsik, 1983-1984. 322. o. Betegei számának szaporodása felett, valamint utolsó levelemben sajnálatomat jelentettem ki, úgy ezúttal is meleg részvéttel olvasott sorai felett legnagyobb aggo­dalmamat nyilvánítom. Légyen meggyőződve Főparancsnok úr, én minden tőlem kitelhető módon ipar­kodom intézkedéseim által a kórházak mielőbbi felállítását eszközölni. Mái napon írtam sürgőn által újabban, hogy a kórházi készületek Mohácsról rögtön küldesse­nek. A kórházi épületek most alkalmaztatnak kórházakká, ez szerént rövid napok alatt mind az épületek elkészülnek, mind pedig a kórházi szerek megérkezendenek. Amind tehát az megtörténik, Főparancsnok urat tudósítani fogom betegeinek béküldhetése éránt. Addig tehát tessék türelemmel lenni, s betegeit azon szelíd bá­násmóddal, mely tisztelt Főparancsnok úr igen szép tulajdonai közé tartozik, meg- nyugtatni. Az orvosszereket tessék bármely gyógyszertárból megszerezni, én a járan­dóságot a legnagyobb készséggl fogom utalványozni. Másolat az eredeti tisztázatról. MÓL Vidos-lt. Vas megyei nemzetőrség ezredlevelezése. No. 97. Közli Simon V. — Tilcsik, 1983-1984. 323. o. 136. Nagykanizsa, 1848. augusztus 16-17. Csány jelentése Batthyány Cajos gróf miniszterelnökhöz Méltóságos Miniszterelnök úr! Tegnapi jelentésem262 után itt mi sem történt, a jelenetekből azonban eseményeknek nézvén elébe, őrseregeinknek egy részét, a sorkatonaság hiánya miatt kéntelen vol­tam a Drávához közelebb felállítani. Melczer ezredes úr megérkezett, tanácskoztam véle, körülményeinket felfogásom szerint néki elbeszéltem, abban megegyez vélem, hogy azon csekély számú sorkato­naságot, amely még táborunkban létez, nem nélkülözhetjük, és abban, hogy védeden átengedni földünket az ellenségnek nem szabad; holnapután Muraközbe szándéko­262 Ezt a jelentést nem ismerjük. 188

Next

/
Oldalképek
Tartalom