Csány László kormánybiztosi iratai 1848-1849 I. - Zalai gyűjtemény 44/1. (Zalaegerszeg, 1998)

Csány László kormánybiztosi iratai

137. Nagykanizsa, 1848. augusztus 16. Csányjelentése Szemere Bertalan belügyminiszterhez Tisztelt Miniszter úr! Utolsó jelenésem óta e vidéken nevezetes mi sem történt. Tegnap, f[olyó] hó 15-kén somogyi nemzetőri tisztnek azon alaptalan jelentése következtében, hogy az illírek Gólánál a Dráván át hidat készítenek, az egész vidéket mozgásba hozta266, én is megkapván a jelentést, siettem még éjjel magamnak tudomást szerzendő a hely szí­nére, ott azonban meggyőződtem, hogy az egész alaptalan, értésemre mégis az esett, hogy Bellováron hídanyagok vannak szekerekre felrakva, mit én mégsem csudálok, minthogy Jellaciénak jól rendezett serege között pontonairek267 is lévén, ezek efélékkel ellátják magukat. A sopronyi nemzetőrök, mint a hozzám érkezett jelentés tartalmazza, a kiindulásra már jóformán készen vannak268, azonban költségkémélés tekintetéből jobbnak talál­nám, ha tisztelt Miniszter úr azokat ki nem mozdítaná; a tőlem Verbász felé elvitt sorkatonaság helyett pedig szívesen venném, ha nehány honvéd zászlóaljat nyerhet­nék, mert azokkal őrseregünk is szimpatizál, és látván az itt tanyázó l-ő zászlóaljat, ennek nyomán igyekeznének magukat kiképezni. Mái nap vett rendeleténél269 tisztelt Miniszter úrnak, mennyire a lármafák még felállítva nem volnának, azokat felállíttatom, és igyekezni fogok, hogy az ellenséges kísérlet váradanul bennünket meg ne lepjen. Sorkatonáink elvitele után meggyengült állapotunkban, nagy jótékonyságnak tar­tanám a fegyvemyerhetést, lőszerünk is csekélység, ami kevés ólom és puskapor volt, azt lefoglaltam, de ez még mind nem annyi, hogy egy óráig tartó ütközetbe elég legyen. A legszívesebb tiszteletemet nyilvánítom. 266 Palocsay őrnagy, a somogyi 2. zászlóalj parancsnoka Babocsáról 1848. aug. 15-én küldött jelentést a horvátok állítólagos előnyomulásáról. MÓL Csány-ir. Megyék lev. Somogy. No. 40. 267 Hidászok. 268 Sopron megye 1848. aug. 7-én 1988. szám alatt kelt jelentését Id. MÓL Csány-ir. Megyék lev. Sop­ron. No. 8. 269 Szemere 1848. aug. 15-én 744/BE. szám alatt kelt rendeletét Id. MÓL Csány-ir. Min. lev. BM No. 32. Szemere e levélhez mellékelte a Baranya, Vas, Zala, Tolna, Somogy, Sopron, Veszpém és Fejér megyék alispánjaihoz, illetve a területükön lévő szabad királyi városok polgármestereihez intézett, azonos számú rendeletéit, amelyben a horvát betörésre történő felkészülésre szólította fel őket. A rendelet másolatát Baranya megye és Székesfehérvár város is megküldte Csánynak. uo. Megyék lev. Baranya. No. 30.; Magánlev. 1/150. 190

Next

/
Oldalképek
Tartalom