A Batthyány-kormány igazságügyminisztere - Zalai gyűjtemény 43. (Zalaegerszeg, 1998)
Fónagy Zoltán: Deák Ferenc és a jobbágyfelszabadítás
án, amikor újra szóba került a törvény szükségessége, már a Ház asztalán feküdt a tervezet, sőt már az osztályok is megtárgyalták. Deák 11 fejezetből, 77 §-ból álló javaslata konkrét szabályozással töltötte meg az áprilisi kerettörvényt. A kodifikáció során igyekezett minden olyan problémára megoldást találni amelyekkel a március óta eltelt hónapokban találkozhatott.48 A tíz paragrafusból álló első fejezet a szőlőbirtokhoz kötött szolgáltatásokkal foglalkozott. Az allodiális földbe ültetett szőlők esetében (ilyen volt a szőlők döntő többsége) a javaslat csak az önmegváltást tette lehetővé a volt jobbágyok számára. A paragrafúsok többsége a végrehajtás módját szabályozta részletekbe menően. A vált- ságösszeget hét év adagos jövedelme alapján kellett kiszámítani. Ennek meghatározását azonban nem a két érintett félre bízta, hanem a felszabadult úrbériség értékét is meghatározó majdani választmányok feladatává tette a tervezet. Egy utalásából kiderül az is, hogy Deák az úrbéri kármentesítés lebonyolítására egy külön bírósági szervezet (kerületi bíróságok) felállítását tervezte. A paraszti társadalom szűkös anyagi viszonyaira való tekintettel a javaslat részletekbe menően szabályozta a váltságösszeg résziekben történő törlesztését, húsz éves részletfizetést téve lehetővé. Azok számára, akik még ilyen feltétellel sem tudtak vállalkozni a megváltakozásra, érintetíenül fennmaradtak a feudális jellegű szolgáltatások, leszögezve, hogy számukra később is bármikor nyitva áll a lehetőség az örökváltság lefizetésére. A második fejezet (négy paragrafus) a majorsági zsellérek népes rétegének problémájával foglalkozott. Számukra a legnagyobb jelentőséggel annak a jogelvnek a bevezetése bírt, hogy a zsellértelkek majorsági jellegét a földesúrnak kellett bizonyítani. Míg ez meg nem történik, addig azok úrbéresnek, s mint ilyenek, állami kármentesítéssel felszabadultnak tekintendők. Azon zsellérek számára, akikről a földesúr bebizonyítja, hogy írásos vagy szóbeli egyezség alapján majorsági földön élnek, a tervezet az önmegváltás jogát biztosítja. A megváltakozás lebonyolításában ugyanúgy előírta az állami szervek közreműködését, mint a szőlők esetében. A harmadik fejezet tizenegy paragrafusa az úrbéres jobbágyok birtokában levő, de úrbéri tabellákba nem foglalt földtípusok: az irtványok, a maradványföldek és a puszta telkek sorsával foglalkozott. A 32 évnél régebben paraszti tulajdonban levő irtványokat (a feudális jogrendben ez volt az elévülés időtartama) az úrbéri állomány részének tekintette, miként az úrbéri perben a jobbágyoknak ítélt irtásokat is. Az újabb irtások esetében az állam közreműködésével lebonyolítandó önkéntes örökváltság lehetőségét biztosította a tervezet. Kivételt képezett, miként a szőlők, illetve a majorsági zsellérek esetében is, ha külön, határozott időre szóló szerződések alapján birtokolták a jobbágyok a földet. Ebben az esetben a földesúri magántulajdon védelme, illetve a szerződések megtartása, így a jogbiztonság védelme volt a preferált 48 A törvénytervezet szövege: Beér-Csizmadia i. m. 622-632. p. 37
