A Batthyány-kormány igazságügyminisztere - Zalai gyűjtemény 43. (Zalaegerszeg, 1998)
Fónagy Zoltán: Deák Ferenc és a jobbágyfelszabadítás
rok sorából: személyi és dologi jogai szűk keretek közé voltak szorítva, úri hatalom alatt éltek, politikai jogokkal nem rendelkeztek, javaik örökítését, átruházását a földesúri tulajdonjog korlátozta.17 Közép- és Kelet-Európa országai közül Magyarországon ment végbe a leghaladóbb formában a jobbágyfelszabadítás: a feudális szolgáltatásokat azonnali hatállyal és kötelezőjelleggel eltörölték, miként a katolikus egyháznak addig fizetett tizedet is. A volt jobbágyok az általuk művelt föld szabad tulajdonosaivá váltak; a földesúri bíróságok eltörlésével megszűnt személyes alávetettségük is; a földesurak kárpódását az állam vállalta magára. Az áprilisi törvények jóvoltából Magyarországon (Horvátországgal együtt, de Erdély nélkül) kb. 9 millió jobbágy vált szabad, teljes jogú állampolgárrá. Az egykori jobbágyok nemcsak személyes szabadságjogokhoz jutottak, hanem szabad földtulajdonhoz is. Varga János számításai szerint 1848-ban a földesúri függésben élő parasztság kezén volt 13,8 millió (magyar) holdnyi szántó és rét, a teljes szántó- és rétterület háromnegyed része. Ennek a 13,8 millió holdnak a háromnegyede került most állami kárpódással paraszti tulajdonba (további két százalékot tett ki a már korábban, önkéntes örökváltsági szerződés révén felszabadult terület). A parasztok által birtokolt terület egyheted részének sorsát nem tisztázta a törvény: e földek esetében a parasztok használati joga ugyan nem került veszélybe, de a tulajdonjog megszerzéséről egyenlőre nem volt szó. A jobbágykézen talált földek tizede viszont egyértelműen a földesúr tulajdonában maradt a törvény fenti, Deák által megfogalmazott értelmezése szerint. A 9 millió felszabadult jobbágy és zsellér közül 8,5 millióan jutottak valamekkora földtulajdonhoz, legalább a telekhez, amelyen házuk állt. Ugyan a félmillió majorsági zsellér, szerződéses, tisztán irtásföldön vagy szőlőn gazdálkodó paraszt eltörpülni látszik a 8,5 millió mellett, valójában az utóbbiak közül is nagy tömegeket tartottak izgalomban a függőben maradt kérdések. Az esetek többségében ugyanis a felszabadult úrbéresek kezén is voltak olyan földek, amelyek nem estek a törvény hatálya alá (maradványföld, irtás, szőlő, bérelt majorsági föld stb.)18 Ugyancsak rendezésre várt azoknak a hatalmas kiterjedésű területeknek, elsősorban a legelőknek és erdőknek a sorsa, amelyeket addig a földesurak és a jobbágyok közösen használtak. A polgári földtulajdon eszméjével nem fért össze, tehát nem maradhatott fenn a közös birtoklási forma. Ellene szólt a gazdasági racionalitás is, hiszen a kényszerű együttes használat mindkét felet korlátozta a birtok optimális kihasználásában, a vele való szabad rendelkezésben. Abban mindenki egyetértett, hogy a közös használatot fel kell számolni (erről már 1836-ban törvény született). A végrehajtás azonban, nevezetesen annak eldöntése, kit mekkora rész illet például a legelőből, számos konflik17 Orosz István: A jobbágyfelszabadítás végrehajtásának szabályozása. In: A magyar országgyűlés 1848/49-bcn. Budapest, 1998. 186. p. 18 Vargajános i. m. 167., 344-345. p., Orosz i. m. 188-189. p. 26
