A Batthyány-kormány igazságügyminisztere - Zalai gyűjtemény 43. (Zalaegerszeg, 1998)

Fónagy Zoltán: Deák Ferenc és a jobbágyfelszabadítás

étát - beleértve a főrendeket is - az azonnali jobbágyfelszabadítás elfogadására bírta. Ehelyett, átutazva a fél országot, közveden tapasztalatokat szerzett a nép hangulatáról. Ezeknek a tapasztalatoknak a birtokában pedig értetlenül, sőt enyhe rosszallással állt a sietséggel szemben.

Liberális meggyőződése és személyes tapasztalatai alakították ki némileg ellentmondásos véleményét a történtekről. A jobbágyfelszabadítás tényét fenntartás nélkül helyeselte, hiszen az saját közéleti pályájának is egyik fontos célja volt. A márciusban elfogadott, az úrbéri viszonyok felszámolásáról vagy a közteherviselés bevezetéséről szóló törvények, bár forradalmi körülmények között születtek, mégsem voltak rögtönzésnek tekinthetők. A történtek régóta a liberális reformmozgalom programjának, az érdekegyesítés koncepciójának központi elemeit képezték, a közvélemény többsége bizonyosságként számolt bekövetkezésükkel. A jobbágy-földesúr viszony fenntartása ellen az utolsó két évtizedben számos érvet sorakoztattak fel: gazdaságilag káros, mert alacsony hatékonyságú; súlyos társadalmi konfliktusokat hordoz, amelyek állandó robbanásveszélyt jelentenek; akadályozza a polgári nemzet, illetve nemzetállam létrejöttét; nem utolsó sorban morálisan is tarthatatlan állapotnak minősült már a személyes alávetettség a 19. században. A nemesi adómentességet egyrészt a társadalmi igazságosság szempontjából támadták, de az elmaradott agrárország gazdasági modernizációját is lehetetlennek tartották a tehetős rétegek anyagi hozzájárulása nélkül.

Ugyanakkor Deák nem rejtette véka alá kifogásait a végrehajtás módjával szemben. A Pozsony felé tartó hajón útitársainak úgy értékelte az eseményt, hogy Kossuth és a diéta egy századot lépett előre; ugyanakkor nem titkolta, hogy az országgyűlés határozatait elhamarkodottnak tekinti.8 Pozsonyban kijelentette: a törvényhozók rögtönzését helyteleníti, és nincs róla meggyőződve, „hogy azt éppen így tenni szükséges lett volna”.9 Néhány nappal később Bécsben Jósika Samunak szintén úgy nyilatkozott, „hogy ezen rögtönzött törvényekre semmi szükség nem volt, a parasztság mindenütt csendben volt”.10

A törvény természetesen kárpótlást ígért a földesuraknak elvesztett úrbéri jövedelmeikért, és ezt a „nemzeti közbecsület védpajzsa” alá helyezte. A március 18-i határozat után a birtokos nemességen mégis erőt vett az elkeseredés: az ígért állami kárpótlás csak a bizonytalan jövőben létezett; az úrbéres jövedelmek elvesztése viszont nagyon is kézzelfogható és jelenidejű esemény volt. Legérzékenyebben az ingyen munkaerő elvesztése érintette e földesurakat. Az évi 12 millió igás- és ugyan8I Iiador [Jámbor Pál]: Negyvennyolcadiki emlékek. Budapest, é. n. 51. p.

9 Ezt Deák maga írta meg sógorához, Oszterhuber Tarányi Józsefhez írott levelében március 28-án. Kiadva: Deák Ferenc emlékezete. Levelek 1822-1875. Budapest, 1890. 194-196. p. és Kónyi, i. m. 205-206. p.

'“Varga János, i. m. 179. p.

23