A Batthyány-kormány igazságügyminisztere - Zalai gyűjtemény 43. (Zalaegerszeg, 1998)
Hermann Róbert: Deák Ferenc tevékenysége 1848 októberétől a szabadságharc végéig
rá talán, hogy a szabadság és honfiérdem többi mártyrjának osztozhassék koszorúiban? Azt hisszük, ezt föltételezni tévedés lenne”. Hányán voltak olyanok, „akiknek szereplése pedig korántsem esett oly nagy beszámítás alá a diadalmas reactió szemében, mint a Deáké!” Törzs szerint Deák elítélése azért maradt el, mert a győztes hatalomnak ugyan lett volna reá ereje, „de azt nem tudták volna elhitetni, hogy törvényt szegett, hogy jogtalan ügy érdekének szolgált. (...) Azt a bélyeget, hogy igazságtalanul járnak el, Deák elítélésével rányomták volna nyilván a világ előtt minden általuk hozott egyéb ítéletre is”.76 Az érvelés tetszetős, de nem állja meg a helyét. Deák elítélése az adott körülmények között fel sem merült, nem is igen merülhetett. A cs. kir. megtorlás a kortársak számára esztelen bosszúhadjáratnak tűnt, s kétségkívül voltak ilyen elemei is. Azonban némi logika mégiscsak volt az eljárásokban. Deák elítélésének jogi alapját csak az képezhette volna, hogy jelen volt az országgyűlésen az október 3-i manifesztum megérkezése után is. 1849. szeptember 1-én Haynau hirdetményben szólította fel a honvédseregben szolgálatot vállalt volt cs. kir. tiszteket, a felkelőkhöz átlépett katonai és polgári hivatalnokokat, a képviselő- és felsőháznak a magyar országgyűlés munkájában 1848. október 8. után résztvevő tagjait, az OHB ezután működő tagjait, a kormánybiztosokat, önálló sereg- vagy csapatparancsnokokat, a katonai és polgári közigazgatás vezetőit, végül a rögtönítélő törvényszékek közvádlóit és bíráit, hogy a cs. kir. katonai kerületi parancsnokságoknál vagy haditörvényszékeknél három hónapon belül jelentkezzenek. Máskülönben „a törvények értelmében ellenök indítandó nyilvános per következményeit magoknak fogják tulajdoníthatni”.77 A hirdetmény lényegében kijelölte azoknak a körét, akik a megtorlás potenciális alanyai voltak. Ennek alapján olyan képviselők ellen is újabb eljárást lehetett indítani, akik 1849 januárjában nem jelentek meg Debrecenben, hanem jelentkeztek a cs. kir. hatóságoknál, s azok nem büntették meg őket. Eszerint tehát az 1848 szeptemberében eltávozott szász képviselőkön kívül mindenki ellen igazolási eljárást kellett volna lefolytatni. Az OHB tagjai közül ez érintette volna pld. Sembery Imrét és id. Páz- mándy Dénest is, de e pont hatálya alá esett maga Deák is. Deák esete azonban speciális volt. Egyrészt azért, mert az 1849 januári békekövetség után nem vett részt a magyar országgyűlés munkájában, s maga Windisch- Grátz sem fogatta perbe, noha a békekövetség egy másik tagját, Batthyány Lajost letartóztattatta, s eljárást indíttatott ellene. Deák 1849 áprilisa után sem tért vissza az országgyűlésre, s ilyen módon az ellene indítandó eljárásnak nem volt jogi alapja. Az 76 Törzs Kálmán 90. p. 77Gyűjteménye a Magyarország számára kibocsátott Legfelsőbb Manifcstumok és Szózatoknak, valamint a cs. kir. hadsereg főparancsnokai által Magyarországban kiadott hirdetményeknek. Buda, 1849. 143. p. 218
