A Batthyány-kormány igazságügyminisztere - Zalai gyűjtemény 43. (Zalaegerszeg, 1998)
Hermann Róbert: Deák Ferenc tevékenysége 1848 októberétől a szabadságharc végéig
Az anekdota keletkezését a Kazinczy elbeszélésére történő utalás alapján Sándor Pál 1848 nyarára teszi, hozzátéve, hogy maga a példázat már 1848 tavaszán ismert volt, s Deák valószínűsíthetően Széchenyitől vette át az alapjául szolgáló metaforát a lovait a meredek úton nekieresztő kocsisról. Csakhogy a Széchenyitől származó példázatban nem csupán a vadul vágtázó lovakról van szó, hanem arról is, hogy a kocsit egyetlen kocsis hajtja, aki maga dönthet a diktálandó iramról. A deáki anekdota lényege viszont éppen az, hogy ki legyen a kocsis; pontosabban, mi a teendő, ha az utas veszélyesnek ítéli a kocsis hajtási „stílusát”? Deáknak már kétségtelenül 1848 nyarán komoly fenntartásai voltak Kossuth politikájával kapcsolatban, s ezeknek sógorához írott leveleiben hangot is adott, de aligha érezte úgy, hogy Kossuth kezében a gyeplő. A példázat inkább az 1848 őszi helyzetre vonatkozhat, amikor a képviselőházban a mérsékelt politika hívei hirtelen vezető nélkül maradtak.17 Mindez azért lényeges, mert a Deák-anekdota jól kifejezi azt a dilemmát, amellyel Deáknak, mint a törvényes út emberének meg kellett küzdenie az 1848 szeptembere utáni napokban. Tudta, hogy az uralkodóház lelépett a törvényesség útjáról, de — akárcsak Batthyány — tisztában volt azzal is, hogy a törvénytelenséggel harcolva maga a nemzet is rákényszerülhet a törvénytelenség útjára. Batthyány távozása után azt is láthatta, hogy a parlamentben ő az egyetlen olyan személyiség, aki ellensúlyozhatja Kossuth veszélyesnek tartott politikáját. Mégsem lépett fel Kossuth ellen, s hogy miért nem, arra talán éppen ez az anekdota adja meg a választ. Azaz: Deák nem volt biztos abban, hogy Kossuth politikája elvezet a kívánt eredményhez, abban azonban biztos volt, hogy a belső meghasonlás mind a forradalmi, mind a törvényes megoldás bukásához vezethet. A Kossuthtal kapcsolatos elismerést szűkén mérő Csengery Antal szerint „Forradalmunk alatt Kossuthban és Deákban találjuk megtestesítve ez ellentéteket. Amaz képviselte a sértett jogérzet bosszúját, az ingerült haza szenvedélyét; s ez a védelmi harc törvényességét”.18 A következő olyan politikai esemény, amelynek során Deák válaszút elé került, a trónváltozás ügye volt. 1848. december 2-án Olmützben V. Ferdinánd lemondott a trónról, s miután a kijelölt trónörökös, Ferenc Károly főherceg maga is így tett fia, Ferenc József javára, a 18 éves főherceg lépett a trónra. A trónváltozás magyar közjogi szempontból érvénytelen volt, hiszen az új uralkodót a magyar országgyűlés nem választotta királlyá, Ferenc József nem adott ki koronázási hitlevelet az ország törvényeinek megtartásáról, s nem koronáztatta meg magát magyar királlyá (igaz, nem is lett volna mivel, hiszen a korona Budán volt). A trónváltozás híre december 17Sándor Pál 85. p. Ferenczi II. 170-171. p. Sinkay János elbeszélése alapján 1848 szeptember közepére teszi a példázat elhangzását. Kovács Lajos: A békepárt a magyar forradalomban. Válaszul Irányi Dániel röpiratára. Bp., 1883. 33-34. p. (1848. július — augusztus fordulójára teszi az anekdota elhangzását.) 18 Csengery Antal 82. p. 192
