A Batthyány-kormány igazságügyminisztere - Zalai gyűjtemény 43. (Zalaegerszeg, 1998)
Mezey Barna: Deák Ferenc és a büntető eljárásjog reformja 1848-ban
rendi jog és alkotmány történetisége ill. folyamatossága mellett hitet tevő Deák nem vállalhatta azt a politikai s erkölcsi konfliktust, melyet a bécsi udvar szembefordulását követően kellett vállania a kormány tagjainak. „Most már miként lehessek én azpn hatalomnak minisztere s eszköze, mely hazám ellen háborút folytat, s mely a békesség feltétele gyanánt nemzeti önállásunknak s alkotmányos szabadságunk leglényegesebb részének föláldozását követeli? Monarchiában a miniszter mindig a király minisztere, s mint ilyen, felelős az országnak; de midőn a király nevében s tudtával, sőt tettleges engedelmével háború folytattatik a nemzet ellen, hogyan legyek én minisztere a királynak? Azt mondhatnád, legyek minisztere az országnak; de monarchiában az országnak külön, a fejedelemtől elvált s aggal ellentétben álló minisztériuma képzelhetetlen. liehet provisorius kormánya dictatura, revolutio alkalmával, de ily provisorius kormány nálunk nincs, nem is igen lehet, mert ennek első feltétele volna: kijelentett fellépés a király ellen, ezpedig nálunk balgatag sükertelen lépés volna. Amikor Kossuth Lajos 1848. szeptember 22-én azt kísérli meg elérni, hogy a királyi megerősítéstől függetlenül a miniszterek foglalják el helyüket, s miniszteri tevékenységüket kezdjék meg, a törvényességhez raagaszkodó Deák józan nyugalommal utasítja vissza ezt a megoldást. Nem látja értelmét a dolognak, hiszen az „álladalmi titkárok” viszik tovább az ügyeket, amely sem a magyar joggal, sem pedig a felelős parlamenti kormányzat eszméjével sem ellenkezik.9 10 11 2. Az országos helyzet Sarlós Béla, Deák jogi pályájának egyik ismert értékelője keményen elmarasztalta Deák Ferencet az igazságügyérsége alatt tanúsított inaktivitásáért, több vonatkozásban pedig a reformkori politikai és szakmai pozícióinak feladásáért. Úgy tűnik, Sarlós nem értette világosan Deák dilemmáját. A reformkori jogi forradalom előkészítője és végigharcolója, a jogfolytonosság egyik legjellegzetesebb képviselője, a törvényesség híve, a részletekbe menő aprólékossággal dolgozó józan kodifikátor időszerűtlennek ítélte a mind hevesebbé váló radikális légkörben a jog gyökeres átalakítását. Érzékelte, hogy e politikai környezet nem kedvez a kodifikációnak. A vésztörvény tárgyalásának kezdetein szögezte le: „...a hazának jelen körülményeit pedig és a hangulatot, amelyben vagyunk, nem tartom alkalmatosnak ily törvény megvitatására, mélyhez tökéletes higgadtság szükséges. Mikor ilyen törvény alkottatik, indulatnak, félelemnek, aggó dalomak, haragnak távol kell lenni; pedig nem hibázok, ha állítom, hogy a jelen körülménynek között erre vonatkozólag nem vagyunk abban a hangulatban.’^ A rendi országgyűlésekre vonatkozó évszázados jogszabályok és szokások szerint elfogadtatott és szentesíttetett áprilisi törvények, a szabályosan megtár9Kónyi 2. köt. 129. p. 10Kónyi 2. köt. 121. p. 11 Kónyi 2. köt. 99. p. 161
