A Batthyány-kormány igazságügyminisztere - Zalai gyűjtemény 43. (Zalaegerszeg, 1998)
Balogh Elemér: Deák Ferenc és az anyagi büntetőjog kodifikációja
Balogh Elemér DEÁK FERENC ÉS AZ ANYAGI BÜNTETŐJOG KODIFIKÁCIÓJA A magyar büntetőjog fejlődéstörténetének egyik fontos jellemzője volt a múlt század első felében, hogy bár az önálló tudományág rangját alighogy elérte, s még önálló büntető törvényünk sem volt, a felmutatható és kézbe vehető eredmények rendszerükben és szemléletükben máris a kor színvonalán álltak. Ilyen a mi egész reformkori történelmünk: egyfajta elkésettség és dinamikus, korszerű alkotóvágy együttesen volt jelen, és vívta harcát a maradiság kényelmes erőivel. 1848 produktumainak jogtörténed értékelésekor elsősorban azt kell látnunk, hogy a szinte máról holnapra megalkotott törvények egy több évüzedes, szívós és igen tartalmas előkészítő munka eredményeit jelenítették meg — abban a formában, ahogy azt a politikai körülmények lehetővé tették. A reformkor egyik fontos jogpolitikai programpontja volt a büntetőtörvény megalkotása. Jogrendszerünk elmaradottsága ezen a ponton volt leginkább szembeötlő, hiszen míg Európa tőlünk nyugatra fekvő országaiban már régóta törvényes keretek között folyt e „húsba vágó” jogterületen az ítélkezés, nálunk a rendszer még mindig a középkorból megörökölt alapokon nyugodott. A korabeli állapotokról szemléletes képet fest Szemere Bertalan: „A bírák nincsenek sem törvénnyel, sem utasítással megkötve a büntetésnemek megválasztásában, mivel tetszik azzal sújthatnak; [...] törvény által még az sincs meghatározva, mi bűn s mi nem az, úgy hogy a bírák egyszersmind törvényhozók [...] Nincs büntetőtörvény, és büntetnek, s így az erkölcsi igazságot gyakorolják, mintha Istenek volnának [...] Mindezekhez adjuk még: hogy bírószékeink nem nyilvánosak, hogy tömlöceink minden testi s lelki nyavalyának fészke; ha a rab megél is benne testileg, meghal erkölcsileg [.. .]”* A feladat meglehetősen világos volt: olyan törvényt kell alkotni, amely a magyar fejlődés sajátosságaira tekintettel, európai színvonalon szabályozza a büntető törvénykezés feltételrendszerét. Dogmatikailag kérdéses volt, hogy az anyagi és az alaki jog viszonyát miként tárgyalják. A múlt század negyvenes éveiben már feltétlenül mértékadónak számító német büntetőjogi gondolkodás szakított az évszázados korábbi felfogással, mely egy korpuszban helyezte el e két jogterületet, ráadásul prioritást adva az eljárásjogi szabályozásnak.1 2 A gyakorlatorientált megközelítés számára természetes volt, hogy előbb kell rendszertanilag is tárgyalni az eljárás szabályait, és 1 Szemere Bertalan: A büntetésről és különösen a halálbüntetésről. Buda, 1841. 169. p. 2 Csak néhány ismertebb, a magyar fejlődésre is hatást gyakorló német-osztrák törvényt szabadjon idézni: Codex Juris Bavarici Criminalis (1751), Constititutio Criminalis Theresiana (1768), Sanctio Criminalis Josephina (1787), Strafgesetzbuch für das Königreich Bayern (1813), Strafgesetzbuch für das Königreich Württemberg (1839). 129
