Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 42. (Zalaegerszeg, 1997)

Zsoldos Attila: „Eléggé nemes férfiak...” A kehidai oklevél társadalomtörténeti vonatkozásairól

miszerint az uralkodó az év meghatározott időszakait évről-évre ugyanazon a helyen töltötte, kormányzati és bíráskodási ügyekkel foglalatoskodván, s ez alattvalói előtt is köztudomású volt. így tartott jogszolgáltatási ülésszakokat a nagyböjt heteiben II. András és IV. Béla Óbudán a tatárjárást megelőző időszakban,3 s ugyanezzel a kérdéssel függ össze az Aranybulla azon sokat emlegetett cikkelye, mely szerint a király Szent István ünnepét Fehérvárott tartozik megülni, hogy a királyi szerviensek ügyeiket elébe tárhassák.4 Ezen megoldási modell alkalmazhatóságát ugyanakkor meglehetősen szűk korlátok közé szorította az a körülmény, hogy a királyi szervienseké minden jel szerint a 13. századi magyar társadalom viszonylag nagy létszámú csoportjai közé tartozott, s ilyeténképpen ügyeik elintézése szerfelett próbára tette a központi bíróságok teherbíró képességét, mégpedig annál is inkább, mert történetesen a Szent István-napi fehérvári gyűlések a királyi szerviensek mellett az uralkodói birtokszervezetek népei számára is jogszolgáltatási fórumul szolgáltak.5

A kérdés megoldását, amint az köztudomású, a már akkor is nagy múltú megyei intézmény átalakulása hozta meg, amelynek eredményeként a 13. század utolsó negyedére kialakult a megyék új, közkeletűen „nemesi”-nek nevezett típusa. A folyamat kezdeteit hagyományosan „a királynak a Zalán innen és túl lakó összes szerviensei” (universi servientes regis citra et ultra Zalam constituti) által 1232-ben Kehidán kiállított okleveléhez szokás kapcsolni. Ebben a zalai szerviensek előadják: „távol lévén a bíráktól és sok más akadály miatt” {propter distandam iudicum et multa alia impedimenta) a királyhoz fordultak azon kérelemmel, hogy maguk szolgáltathassanak „teljes igazságot” {iusticiam plenam) mindazoknak, akik ügyeikkel hozzájuk fordulnak. Az engedély birtokában aztán kísérletet tettek arra, hogy ítéletet mondjanak Benedek veszprémi püspök és Atyusz (Oguz) bán birtokvitájában, ami meg is történt, csakhogy az ítéletnek érvényt szerezniük nem sikerült, mert - mint írják - „a bán a mi ítéletünket végképpen semmiben sem méltatta figyelemre” {idem banus in nullo penitus nostram sentenciam observavit).6 A szerviensek eljárását részletesen előadó ok3 Kumorovitz L. BernáV. Buda (és Pest) „fővárossá” alakulásának kezdetei. Tanulmányok Budapest Múltjából 18. (1971)7-53. p.

4 1222: l.tc.-CDES 1. 200. p.

5 Gerics József. A korai rendiség Európában és Magyarországon. Budapest, 1987, {Gerics 1987.) 278. p. Vö. még 1282: Arpádkori űj okmánytár I-XII. (Közzé teszi Wenzel Gusztáv.) Pest-Budapest 1860-74. (ÁUO) IV. 243. p.

6 Zala vármegye története. Oklevéltár I-II. (Szerk. Nagy Imre, Véghely Dezső, Nagy Gyula.) Budapest, 1886-90, II. 643-644. p. Az idézett magyar fordítást lásd Szöveggyűjtemény Magyarország történetének tanulmányozásához I. rész 1000-től 1526-ig. (Szerk. Lederer Emma) Budapest, 1964, 332-333. p. (az oklevélből való idézetek a továbbiakban is ezen két kiadás szövegét követik).

8