Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 42. (Zalaegerszeg, 1997)

Bilkei Irén: Zala megye nemessége a Mohács utáni két évtizedben

rök Bálint erőszakosságai, foglalásai és igen vad behajtásai miatt a királyi felség adóját nem tudták megfizetni.”27 A két király harcának Szapolyai halála vetett véget 1540. július közepén. Cse­csemő fiának, János Zsigmondnak egyik gyámja lett Török Bálint. A továbbiak­ban már a tragédiába torkollt végkifejlet kapcsán hallottunk róla: 1541. augusztus 29-én a szultán kardcsapás nélkül elfoglalta Budát, ezzel Magyarország három részre szakadt. Török Bálintot foglyul ejtette és 1551-ben bekövetkezett haláláig a Héttoronyban fogva tartotta.28 Zala megye Török Bálint fogságba esése után 1541. október 30-án, a Kapor- nakon tartott közgyűlésen hűségesküt tett Ferdinándnak. Erről következő sze­replőnknek, Nádasdy Tamásnak Csórón Andráshoz 1541. november 3-án intézett leveléből értesülünk.29 Nádasdy Tamás30 itáliai tanulmányok után az 1520-as évek elején II. Lajos kancelláriáján dolgozott. Titkári szolgálataiért kapta 1525-ben a zalavári apátsá­got. A mohácsi csata után Mária királyné őt bízta meg azzal, hogy a dunántúli nemességet Ferdinánd oldalára állítsa.31 1529-ben, amikor a török Magyarország ellen vonult, Budát Ferdinánd várnagyaként Nádasdy Tamás védte, de a fizetett német zsoldosok átadták a várat a szultánnak. Szeptember 14-én Szulejmán át­adta Budát és a fogságba esett Nádasdyt Szapolyainak, aki őt szolgálatába fo­gadta mint a királyi jövedelmek kezelőjét.32 Nádasdy nem maradt sokáig János király mellett, mert összeütközésbe került Grittivel. Ez a velencei származású kalandor üzletember először Szapolyai kincstartója volt, majd 1530 decemberé­ben a király kineveztette teljhatalmú kormányzóvá.33 Szapolyai később inkább Nádasdynak kedvezett: 1531-ben ígéretet tett, hogy fiúsítja kiszemelt mátkáját, a Dunántúl legnagyobb birtokával rendelkező Kanizsai Orsolyát. A házasság 1534- ben létrejött, Nádasdyt ekkor már birtokai földrajzi közelsége is Ferdinándhoz kötötte, így visszatért annak hűségére. Fontos országos tisztségeket viselt, már tárgyalt korszakunk határán kívül érte el pályafutása csúcsát, 1554-ben nádorrá választották. Ezt a tisztségét 1562-ben 27 Bessenyei 1994. XXXIV-XXXV. 28 Magyaro. tört. 1526-1686. 220-221. p. 29 Bessenyei 1994. Nr. 274. 30 Horváth Mihály. Nádasdy Tamás élete némi tekintettel korára. Buda, 1835. 31 Magyaro. tört. 1526-1686. 161-162. p. 32 Uo. 188-194. p. 33 Szakály Ferenc. Vesztőhely az út porában. Gritti Magyarországon 1529-1534. Budapest, 1986, 57-67. p. 27

Next

/
Oldalképek
Tartalom