Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 42. (Zalaegerszeg, 1997)

Zsoldos Attila: „Eléggé nemes férfiak...” A kehidai oklevél társadalomtörténeti vonatkozásairól

kus képviselőjének.30 A királyi szervienseknek az Atyuszt társaik egyikeként említő szavai mindazonáltal épp úgy lehetnek annak kifejezői, hogy ők Atyuszt is királyi szerviensnek tekintik, mint ahogy arra is gondolhatunk: Atyusz azért közülük való, mert ők maguk is nemesek. A kérdés az oklevél egy újabb szakasza alapján dönthető el, amely ti. a Bertalan püspök által a per folyamán állított tanúkkal foglalkozik. A szöveg előadja, hogy „a nevezett püspök pedig alkalmas tanúkat állított elénk: eléggé nemes és tiszteletre méltó férfiakat” (episcopus autem nominatus produxit testes idoneos coram nobis: viros satis nobiles, providos et discretos), akiket aztán fel is sorol utóbb. A tanúként számba vett világi személyek csoportjának összetétele rendkívül tanulságos. Az első két helyen „Búzád bán és atyafia: Mihály” szerepel, akikben könnyen felismerhető a Hahót nembéli (II.) Búzád és unokafivére (I.) Mihály.31 Ők Atyuszhoz hasonlóan az előkelő és vagyonos nemességhez tartoztak. A többi azonosítható tanú viszont részint valamely nobilis nemzetségnek a királyi szerviensekéhez hasonló társadalmi szinten élő elszegényedett tagja volt (így Péc nembéli Lukács ispán fia György és Szalók nembéli Balad fia Cheker), részint eleve királyi szerviensi nemzetségből32 eredt (ahogy Gárdony nembéli Gárdony és Márk, valamint Damasa nembéli Márton33), ill. más kisebb birtokosok voltak (mint az utóbb a vitatott föld szomszédosai között szereplő Valchuk és Lőrinc fia Illés34). A tanúk között említik még Jakabot, a zalai vár hadnagyát {Jacobus maior exercitus castri Zaladiensis), aki talán azonos azzal a zalai várjobbággyal, aki társaival együtt egy 1229. évi státusperből ismert,35 és végül a sort a veszprémi káptalan „sok nemes jobbágya” {multi iobagiones nobiles) zárja.

Megállapítható tehát, hogy a zalai szerviensek szemében - különös módon - az előkelő nagybirtokos és a királyi szerviens épp úgy „eléggé nemes”-nek {satis nobilis) számított, mint azok a várjobbágyok és egyházi jobbágyok, akik nemcsak nemesek nem voltak a kor „hivatalos” - azaz a királyi udvar álláspontját képviselő - felfogása szerint, de még közszabadok sem. Nem különben figyelemre méltó a tanúkat együttesen „eléggé nemes”-nek minősítő megfogalmazás önmagában is, hiszen a nobilis terminus egy jól meghatározható jogállásra utaló kifejezésként nyilvánvalóan ismert volt a zalai szerviensek előtt, s így pontosan

30 Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. Budapest, 1995, (reprint) {Karácsonyi: MNemz.) 147-151. és Holub József: Az Atyusz nemzetség. Turul, 51. (1937) 57- 67. p.

31 Karácsonyi: MNemz. 566-588. p. (különösen: 583. p.)

32 Zsoldos Attila: Királyi szerviensek és nemzetségeik. (Sajtó alatt.)

33 A tanúk között szereplő nemzetségtagok azonosítására lásd Szűcs 1984. 357. p.

34 1239: ÁUO VII. 70-71. p.

35 1229: Történelmi Tár, 1898. 338-340. p.

14