Iskola és társadalom. A Zalaegerszegen 1996. szeptember 5-6-án rendezett konferencia előadásai - Zalai gyűjtemény 41. (Zalaegerszeg, 1997)

Hoós Éva: Latin iskola vagy professzionális képzés. Iskolák a társadalmi elvárások hálójában a XVIII. század végén: a keszthelyi példa

osztályos kisgimnáziumot, amelyet grammatikai iskolának vagy pacdagogikum- nak is neveztek. Ila a gimnáziumhoz elemi ismereteket (írást, olvasást) oktató osztály is csatlakozott, akkor megkapjuk azokat a négy-, illetve hatosztályos iskolákat, amelyekkel a forrásokban legtöbbször találkozunk főleg a Ratio Educationis bevezetése előtt. A keszthelyi kisgimnázium minden megrázkódta­tás nélkül átvészelte a Mária Terézia-féle reformok bevezetését.16 Hányattatása II. József 1785-től egyre aktívabb iskolapolitikájának nyomán kezdődött: a császár a háromosztályos latin iskolákat megszüntetni, illetve ötosztályos nagygimnáziummá emelni kívánta, majd elrendelte a német nyelv bevezetését is, amelynek tanítását kötelezővé tette minden iskolában. További változást hozott az 1785. januári leirat, amely a tandíj behozatalát rendelte cl. Ez utóbbi rendel­kezés következtében a tanuló ifjúság száma olyannyira megcsappant, hogy 1788- ban a helytartótanács a keszthelyi gimnáziumot fölöslegessé nyilvánította, egyúttal annak a véleményének adott hangot — már ekkor —, hogy Somogy megyében alkalmasabb helye lenne az intézménynek.17 A tanintézet azonban nem szűnt meg, sőt egy 1789 június 24-én kelt császári rendelet ötosztályúvá emelte. Ettől kezdve a Tanulmányi Alap fizette a tanárok bérét, ide kellett a Festetics családnak is átutalnia az eddigi 240 ft-os támogatást.18 A ferenceseknek tehát bővíteniük kellett az iskolát: poesis és rhetorika osztályokat nyitniuk, németet oktatni képes tanárt szerezniük. Új tanárok érkezéséről Vay István pécsi tankerületi igazgatósága alatt az 1787-88-as év folyamán van adatunk. így érkezik meg előbb Márton Lipót, majd Raab Angelus atya. Ez utóbbi az iskola praefectus tisztségét vette át. Mindkettőt a Ferencesek Mária Rendtartományá­nak provinciálisa nevezte ki a Helytartótanács, illetve a pécsi tankerület igazga­tójának, Vay Istvánnak az egyetértésével.19 Míg az iskola latin osztályokkal való bővítésében a Ferencesek némi eredményt könyvelhettek el, sehogy sem sikerült német tanárt keríteniük. Feladatukat tovább nehezítette, hogy időközben keszt­helyi konventjüket II. József egyházreformjai keretében eltörölték, embereiket 16 Györffi: i. m. 12-13 . o. 17 Uo. 13-14. o. 18 Uo. 19 Márton Lipót atyára lásd többek közt: „Aus dem Akthc (sic!) her 18. 8bcr 1787. dem Kirchner Oberstudiendirektor” fejleeü iratot MOL C 67. Dcp. Litt.-pol. 1787. Disctr. Q. Ecclcsicnsis 11. 17.; Raab Angelus atyára Vay Istvánnak a Helytartótanácshoz írt cs 1788. március 21-cn kelt levelét: MOL C 67. Dcp. Litt.-Pol. 1787. Distr. Q. Ecclcsicnsis 11. 23., továbbá 1788. július 4- én és 24-én kelt leveleit C 67. 1788. 43. 12., 13/3. 96

Next

/
Oldalképek
Tartalom