Iskola és társadalom. A Zalaegerszegen 1996. szeptember 5-6-án rendezett konferencia előadásai - Zalai gyűjtemény 41. (Zalaegerszeg, 1997)

Németh Ildikó: Magántanintézetek a XIX. század második felében Sopronban

intézetet 79, 1883/84-ben 46, illetve 54 tanuló látogatta. Csöndesnek 1890-ben 27, Laehneék-nek 63, az utolsó 1916/17-es tanévben 129 (!) növendéke volt.

Az 1860-as, 1870-es években, amikor még a német volt az iskolák tannyelve, a növendékek mintegy kétharmada a városból, Sopron szükebb vonzáskörzetéből és Bécsböl érkezett, de jöttek gyerekek Pestről, Prágából, Brünnböl, Bukarestből, Lembergből is. Az 1880-as évek végétől vezetett honossági nyilvántartásokban szinte valamennyi magyarországi megye szerepel, az élen váltakozva Sopron és Pest-Pilis-Solt-Kiskun áll, ezen felül Alsó-Ausztria, Csehország, Szilézia, Stájerország, Szerbia, Bosznia, és Fiume neve tűnik fel a listán.

Az általános áttekintést nyújtó táblázatok adatai szerint a múlt század végén a diákok döntő többsége, mintegy 90 %-a magyarul és németül is beszélt, a fennmaradó 10 % nagyobbik része csak magyarul tudott, illetve voltak, akik valamilyen szláv nyelvet beszéltek anyanyelvűkként, és mellette valamennyire a magyar vagy a német nyelvet is ismerték. Ez az arány századunk tízes éveire már eltolódott, a fent említett 90 % úgy oszlott meg, hogy a gyerekek körülbelül fele csak magyarul beszélt, a többiek mindkét nyelven értettek. A fennmaradó nem egészen 10 % továbbra is a magyart vagy németet és valamilyen szláv nyelvet beszélők között oszlott meg.

A szülők „polgári állására” vonatkozó statisztikai adatok tanúsága szerint a legtöbben a mintegy 25 %-ot kitevő földbirtokosok és bérlők kategóriájába tartoztak. Ezután megközelítőleg egyforma arányban, tízegynéhány százalékkal a kereskedők, az iparosok és gyárosok, a magánzók és a tisztviselők következtek, legkevesebben a katonatisztek és az értelmiségiek voltak. Érdekességként megjegyzendő, hogy a Csöndes-féle intézet diákjai között voltak az Erdődy, Festetics, Niczky, Széchenyi, Teleki családok gyermekei, valamint a későbbi zeneszerző, Lehár Ferenc is. Néhány név azon családok közül, akik a Laehne- intézetben neveltették fiaikat: Batthyány, Csáky, Lónyay a nemesek, Lenk, Handler, Lederer, Storno, Winkler a ma is ismert soproni polgárcsaládok közül.

Összegzésként elmondható, hogy a magánintézet, mint képzési forma új jelenség volt a múlt század második felében Magyarországon. Egy viszonylag szűk réteg igényeit elégítette ki — a fent említett gazdag nemesi famíliák és jómódú polgárcsaládok küldték ide fiaikat. A Csöndes- és a Laehne-intézetet külföldi példák nyomán szervezték meg alapítóik. Céljuk az volt, hogy egy olyan nevelési formát honosítsanak meg — ötvözve a nyilvános iskolák és a házitanítás pozitívumait —, amely a növendékeket későbbi, felsőbb szintű tanulmányaikra előkészíti, és többet ad az átlagos középiskolánál. Többet annyiban, hogy nemcsak szellemi, hanem testi és erkölcsi nevelést is kapnak a

345