’56 Zalában. A forradalom eseményeinek Zala megyei dokumentumai 1956-1958 - Zalai Gyűjtemény 40. (Zalaegerszeg, 1996)

A FORRADALOM ESEMÉNYEINEK ZALA MEGYEI DOKUMENTUMAI

munkástanácsi csúcsszervéhez itt is létre kell hozni egy ilyen Nagykanizsai Összmunkástanácsi csúcsszervet. Ez nem egészen önálló kezdeményezés, mert hiszen erre példát mutatott már Budapest és egyes más megyék is. A létrehozandó Nagykanizsai, illetve Zala megyei Munkástanácsi csúcsszerv lesz hivatott a Nagybudapesti Összmunkástanáccsal, valamint előre láthatóan a többi megyében is megalakulandó munkástanácsokkal az állandó kapcsolatot tar­tani, a zala megyei dolgozók érdekeit, kívánságait, követeléseit rendszerbe foglal­ni, az illetékes szervek felé tolmácsolni és a rendelkezésre álló eszközök mellett a kívánságoknak érvényt is szerezni. Említés történt már a bérügyi rendszertelen intézkedésekről. A Nemzeti Bank ezideig képtelen volt arra, hogy az egyes vállalatok felé azonos intézkedéseket tegyen, pl. megtagadta a XE 1-től 10-ig terjedő béreknek a kifizetését a kőolajipari vállalatoktól, ugyanakkor a Téglagyári Egyesülés felé, nyilván a főkönyvelő eré­lyesebb fellépésére kifizette. A Városi Tanács és a Megyei Tanács csak statisztikai adatokat kér, a Munkástanács tagjainak és beosztásuknak jegyzékét, semmiféle konkrét intézkedést a mai napig nem tett. A javaslat az, hogy meghatározzuk. 1. / Szükséges-e Nagykanizsán a nagykanizsai vállalatok munkástanácsait ösz­szefogó csúcsszervet Nagykanizsai Dolgozók Összmunkástanácsát létrehozni. 2. / Ennek elfogadása esetén hasonló csúcsszervezetet létrehozni egész Zalamegye területére. Megjelentek egyhangúan a Nagykanizsai Összmunkástanács megalakítása mellett foglaltak állást, melybe vita után 12 föt tartottak szükségesnek delegálni. Az egyes vállalatok a Nagykanizsai Összmunkástanácsba az alábbiakat válasz­tották: Élelmiszeripari vállalatok részéről: Szabó Sándor Téglagyári Egyesüléstől: Bátki József Magyar Államvasutaktól: Petrovai József Posta részéről: Jámbor Ferenc Egészségügyi dolgozóktól: Dr. Sárdi István Olajipari vállalatok részéről: Galász József Helyi ipari vállalatok részéről: Kasner Ottó Építőipari vállalatok részéről: Krug János Pedagógusok részéről: Pál Jenő Erdőgazdaság részéről: Kovács Tibor Ügyvédi Munkaközösségtől: Dr. Parázs Lajos Vasipari Vállalat részéről: Kőhalmi Jenő

Next

/
Oldalképek
Tartalom