’56 Zalában. A forradalom eseményeinek Zala megyei dokumentumai 1956-1958 - Zalai Gyűjtemény 40. (Zalaegerszeg, 1996)

A FORRADALOM ESEMÉNYEINEK ZALA MEGYEI DOKUMENTUMAI

Hírek szerint a dolgozó parasztságunk a munkát megkezdte és nagy lelkesedés, ami a gyűjtés vonalán megindult. Pék József: Azt hiszem Borda barátom, nem volna helyes, ha mi az inproduktiv osztályok létszámából a dolgozókat elbocsátanánk. Az az ember, rögtön azzal az érzéssel távozna, hogy kenyér nélkül maradt. Ehhez a témához inkább úgy nyúljunk, hogy maradjon mindenki ott, ahol nem váltották le és az idő meghozza, hogy mit kell ezekkel tenni. Senkit ne tegyünk ki olyan aggályoknak, hogy mi lesz holnap vele. Sok becsületes embert vesztenénk így el. Moller [Miklós]: Elsőrangú érdek a malmok működése. A malmok működnek, de a legnagyobb malmokat éppen most bontották szét. Az egyik malom félig megy, a másik kis javításokkal rendezésre szorul. A legtöbb malom államosítva lett. Egy malom működik csak, az amit szétbontottak. A másik a tsz. kezelésében működik, a har­madikat pedig fel kell szerelni és magánkézben kellene működtetni. Egy katona kiküldött: Itt a fontos a közérdek és nem a magánérdek. Ezzel célt nem érünk el. Halász [Ferenc] szds: A Dunántúli Nemzeti Bizottmány ülésén a magánérdekkel kapcsolatban ezek a dolgok felmerültek. - Vigyázzunk, ha a magánérdeket előtérbe toljuk, a forradal­munk bukik el. Amíg hazánk területén szovjet csapatok vannak, nálunk addig ma­gánérdek nem is lehet. Kérem a Nemzeti Bizottság tagjait, hogy ennek figyelembe­vételével szervezzék a vidék népét a kormány mellett. Ha nem ezt csináljuk, akkor az országunk odajut, ahol elkezdtük a forradalmat. Kőolajip[ah] Vállalat kiküldöttje: A munkástanács küldöttsége tanácskozott. Tegnap megkezdték az olaj szállítá­sát. A termelés teljes mértékben folyik, kivéve a segédüzemeket, akiknek tagjai a nemzetőrségben kaptak beosztást. Bános [...]: Én a nagykanizsai határőrségről szeretnék röviden beszámolni, hogy ismertes­sem jelenlegi helyzetünket. A budapesti katonai forradalmi bizottság kijelölte Cserpalkovics őrgy-ot parancsnoknak, aki átvette a parancsnokságot. Ez igen szoros kézben tartja egységünket. A hangulat ebből kifolyólag úgy néz ki, hogy meg van fogva a nép. A forradalmi hangulatban sok olyan katona, aki nem szereti a fegyelmet, a rendet, az ő személye ellen is biztos lesz kifogása. Úgy gondolom, hogy az eddigi meglátásunk szerint és a Katonai Forradalmi Bizottság megvá­lasztott tagjai szerint igen erős kézzel fogja egységünket, a magyar dolgozó nép érdekében. A fiatalsággal karöltve a forradalom érdekében vezet, de nem egyéni

Next

/
Oldalképek
Tartalom