’56 Zalában. A forradalom eseményeinek Zala megyei dokumentumai 1956-1958 - Zalai Gyűjtemény 40. (Zalaegerszeg, 1996)
A FORRADALOM ESEMÉNYEINEK ZALA MEGYEI DOKUMENTUMAI
Nagykanizsai katona küldött: Nagykanizsa védelméről: egy hadosztály páncélos leszaladt. Balatonkeresztúron leadtak 3 lövést harckocsiból. A kaposvári hadosztály teljes állománya civilekkel együtt fogadta az oroszokat. Még a három lövés után sem dördült el egy pisztolylövés sem. Innen Keszthelyre ment 40 harckocsi, 40 pedig bement Sármellékre. Tárgyalni akartak velünk a szovjetek, de nem tudtunk tárgyalni velük. Bent állnak a pályán úgy, hogy a repülők ne tudjanak felszállni. Itt az élelmezésük nagyon nehéz a szovjeteknek, mert cukorrépát esznek. A felderítést kocsival látják el Budapest - Siófok - Kaposvár között. A balatonkeresztúri nemzetőrségnek javasoltuk, ha nem is állnak meg, ne lőjjenek rájuk, engedjék őket tovább, mindaddig, míg magyar embert meg nem ölnek. Súlyos hiba történt Nagykanizsán, amikor én is itt benn voltam, ez idő alatt a Dózsa-laktanyából a fiatalok az egyik fegyverraktárt kifosztották és elvitték a fegyvereket és a ruhát. Tegnap egész nap kértük őket, hogy adják le a fegyvert, olyan eset is előfordult, hogy az ágy alatt a kézigránát felrobbant, vagy a konyhaszekrényt lőtték szét. A nemzetőrség parancsot adott rá, hogy a házakhoz kimenjen és a fegyvert elszedje tőlük. A légvédelem megszervezésére a MAORT gépgyárban, az üveggyárban, kiképzett katonákat toboroztunk, akiknek a kiképzését be is indítottuk. Itt szervezetten folyik a kiképzés. Mivel fentről Nagykanizsa lőszert nem tud kapni és bizony kevés mennyiségű lőszert kapunk, mivel páncélosok támadására számíthatunk, a MAORT gépgyár felajánlotta, hogy megkezdi ma a fausztok gyártását. 94 így Nagykanizsának a védelme a nemzetőrséggel teljesen fegyverben van. Este Lctcnyének adunk ki fegyvert, számot nem mondok, a körzeti községeket teljesen felfegyvereztük. A tartalékos tiszteket teljes egészében bevontuk. Megbízható emberek kezében van a fegyver. Be kell jelentenem, hogy az egyik hadosztályunknak a parancsnoka törzsfönökévcl együtt eltűnt. Ehelyett egy alezredes bajtársat jelöltünk ki. Az ávósok letartóztatása szintén folyamatban van. Minden olyan ávóst őrizetbevettünk, akinek a személye ellen bármi is felmerült. A katonaságnál több esetben, több helyen történt parancsnok leváltás és akiknél a személyi állomány azt gondolta, hogy nem megbízható, eltávolítottuk és őrizetbe vettük. Egy politikai tisztet távolítottunk el. Nálunk az osztálynál a katonák követelték, hogy a politikai osztályt szüntessük meg, de a politikai tiszteket bízzuk meg különböző feladatokkal. Kevés légó tiszt van és ha ezeket kiszórnánk, hiányunk lenne. Más vonalra állítottuk be őket, ahol a munkájukat végzik és ellenőrizni is tudjuk őket. A páncélelhárító gyártására nem került sor.