’56 Zalában. A forradalom eseményeinek Zala megyei dokumentumai 1956-1958 - Zalai Gyűjtemény 40. (Zalaegerszeg, 1996)
A FORRADALOM ESEMÉNYEINEK ZALA MEGYEI DOKUMENTUMAI
bizottság elnöke volt. Ö fenyegette meg Halász rendőrőrmestert azzal, hogy kivégzik. Hasonlóan megfenyegette az akkori községi párttitkárt és más vezető személyeket. Csikós járási begyűjtési megbízottat az ellenforradalom idején megverték. Ennek szervezője ugyancsak Balázs Jenő volt. A házkutatás során a felszólításra a birtokában levő géppisztolyt nem adta elő, de azt a házkutatás alkalmával megtalálták, azonban tár nélkül. Amikor közölték vele, hogy letartóztatják, olyan kijelentést tett, hogy őt a községből el nem viszik. Amikor a letartóztatása után el akarták szállítani, körülbelül 30 fö gyűlt össze, akik elszállítását meg akarták akadályozni. A rendőrség erősítést kért és az elszállítást végrehajtották. Ezt követően a községen keresztülhaladt a járási tanács személygépkocsija, amelyben a járási tanács elnöke, a járási rendőrkapitányság vezetője is helyet foglaltak. A gépkocsit feltartóztatták, úgy, hogy a gépkocsinak egyik kerekét lőfegyverből leadott lövéssel kilyukasztották és a járási tanács elnökét, a rendőrkapitányság vezetőjét arra kényszerítették, hogy menjenek be a tanácsházára és intézkedjenek, hogy a községből elszállított 3 főt engedjék szabadon. A járási rendőrkapitányság vezetője segítséget kért és a tömeget szétoszlatták, a tüntetés vezetői közül 9 főt őrizetbe vettek. Tekintettel arra, hogy a községben a fentieken kívül még több fegyver van, a fegyverek felkutatása tovább folyik. Forrás: Zalai Hírlap, 1957. január 3. 234. Nagykanizsa, 1956. december 29. A Dunántúli Kőolajipari Gépgyár Munkástanácsának üléséről készült jegyzőkönyv 126 /./ Titkári beszámoló: Az elmúlt héten 3 ízben megtartott igazgatói tanács határozatainak ismertetése. 2./Kelemen István elnök beszámol a VT üléséről, melyen a Gépgyár dolgozóit kommunista üldözéssel vádolták. Erről az ülésről megjelent újságcikk ismertetése után a felszólalók egyhangúan tiltakoznak a becsületesen, megfontoltan hozott határozatok kritizálása ellen, és visszautasítják a túlkapás vádját. A viták után a munkástanács elhatározta, hgy tiltakozásául választ dolgoz ki a Zalai Hírlapnak való leközlésére. Ha a Zalai Hírlap nem közli le a Délzalának, a Kézzel írt jegyzőkönyvi kivonat.