Dokumentumok Zala megye történetéből 1944-1947 - Zalai Gyűjtemény 37. (Zalaegerszeg, 1995)
DOKUMENTUMOK ZALA MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL
miniszterrel egyetértésben vagy helybenhagyja a lefolytatott eljárást, vagy új eljárást rendel el. A törvényhatósági bizottság megalakulásával a Nemzeti Bizottság közigazgatási hatásköre megszűnik. Zala vármegye Nemzeti Bizottsága 1945. évi május 31-én megalakult és ez alkalommal, valamint pótlólag 1945. június hó 17-én tartott ülésében a törvényhatósági bizottság létszámát 155 tagban szabta meg, akként, hogy 30 tagot a Nemzeti Paraszt Párt, 30 tagot a Magyar Kommunista Párt, 30 tagot a Szociáldemokrata Párt, 25 tagot a Független Kisgazda Párt, 10 tagot a Polgári Demokrata Párt, 30 tagot pedig a Szabad Szakszervezetek küldenek ki a törvényhatósági bizottságba. 166 A Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült politikai pártok, valamint a Szabad Szakszervezetek a fentieknek megfelelően a törvényhatósági bizottsági tagokat, valamint a póttagokat személy szerint kijelölték a Független Kisgazda Párt kivételével. A Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt a vármegyei törvényhatósági bizottság megalakítása ellen panasszal élt a belügyminiszter úrhoz. A panasz ez idő szerint még elintézés alatt áll. 167 Az 1030/1945.M.E.sz. rendelet 1 §-a értelmében haladéktalanul meg kell alakítani a törvényhatósági bizottságot. Ennélfogva az 1929. évi XXX. tc. 23 §-ában gyökerező jogkörömben az 1945. évi szeptember hó 1-én a mai napra összehívtam Zala vármegye törvényhatósági bizottságának alakuló közgyűlését. A meghívót a pártok és a szakszervezet által delegált törvényhatósági bizottsági tagoknak kellő időben széüaildtem és megállapítottam, hogy azok úgyszólván teljes létszámban megjelentek. Ennélfogva Zala vármegye törvényhatósági bizottsági közgyűlését megalakultnak jelentem ki. A felszólalni kívánók nevének feljegyzésével Tivolt Elemér várm[egyei] tb. főjegyzőt, a megjelentek összeírásával pedig dr. Milkovics Ferenc és dr. Csiszár István várm. aljegyzőket bízom meg. Üdvözlöm Zala vármegye újjáalakult ideiglenes törvényhatósági bizottságát, amely a vármegye dolgozóinak minden rétegét képviseli. Kérem, hogy a Nemzeti Bizottság által megkezdett szellemben a súlyos időkhöz mért komolysággal fejtse ki működését a vármegye lakóinak felvirágoztatására. Az Úr Isten áldását kérem a bizottság munkájára! A törvényhatósági bizottság megalakulásával kapcsolatban legelső kötelességemnek tartom megemlékezni a dicsőséges Vörös Hadsereg nagyszerű teljesítményéről, amellyel hazánkat a német rabszolgaság alól felszabadította és lehetővé tette, hogy önálló független állami életünket szabadon, demokratikus szellemben újra felépíthessük. Ezért örök hálával tartozunk a dicsőséges szovjet népnek és lángeszű vezérének, Sztálin generálisszimusznak. 166 167 Ld. 49. sz. dok. Ld. 93. sz. dok.