Hermann Róbert: Perczel Mór első honmentő hadjárata - Zalai Gyűjtemény 36/2. (Zalaegerszeg, 1995.)
A HADJÁRAT POLITIKAI VONATKOZÁSAI - Összegzés
november-decemberében egymás után kapta a többnyire a Délvidékről felrendelt sorezredi és huszáralakulatokat, Perczel csupán a seregében szolgáló zászlóaljak elszakított századait kapta vissza, s azokat sem teljes számmal, hiszen a Hunyadi-csapat 6. százada mindvégig Eszéken maradt. Az első tényleges erősítést, a Császár-huszárok egy osztályát is csak visszavonulása során kapta meg. Ettől függetlenül Perczel rendelkezhetett három megye, Zala, Vas és Somogy erőforrásaival, s ily módon serege két hónap alatt kétszeresére növekedett, míg a feldunai hadsereg létszáma gyakorlatilag szinten maradt. Ennek az is volt a magyarázata, hogy a Perczel seregében szolgáló önkéntes alakulatok mindegyike 3 évre, vagy a háború végéig vállalt szolgálatot, ellentétben a feldunai hadsereget elhagyó, néhány hónapos szolgálatra vállalkozó önkéntesekkel. Perczel serege tehát biztosította a délnyugat-dunántúli honvédtoborzás és -újoncozás zavartalanságát, ugyanakkor jelenlétével állandó aggodalomban tartotta a szembenálló horvát- és stájerországi erőket. A vonatkozó levéltári anyag hiányában nem lehetett egyértelműen megállapítani, de úgy tűnik, hogy akcióival gyengítette a Görgeivel szembenálló cs. kir. fősereget is, mert néhány horvát határőrzászlóaljat már 1848 novembere után vezényeltek át Bécs alól Stájerországba és Horvátországba. A szembenálló ellenséges erők 1848 október közepén még aligha gondolhattak Zala megye tartós megszállására, annál is inkább, mert ha Perczelé nem, Karger dandára mindenképpen megtisztította volna a megyét az újabb megszállóktól. A letenyei hídfőépítési kísérlet azonban arra mutatott, hogy legalább egy Kanizsa elleni támadást fontolgatnak, s Perczel ezt is megakadályozta megjelenésével. Milyen hadvezérnek bizonyult Perczel e kéthónapos hadjárat során? Kétségkívül merésznek, kezdeményezőnek, ugyanakkor - mint ezt a Muraköz kiürítése is bizonyítja nem értékelte túl saját sikereit. Sokkal inkább tisztában volt a szembenálló fél helyzetével, mint az az övével, s mindvégig ő játszotta a kezdeményező szerepét. Taktikusként Perczelről nehéz ítéletet mondani, hiszen egyedül Friedaunál volt módja egy ütközet irányítására. Ekkor viszont - mint már elmondtuk - nem igazán remekelt. A rendszeres képzettség hiánya későbbi hadműveleteiben is megmutatkozott. Hozzáteendő persze, hogy Perczel seregének nemigen volt dolga nála erősebb ellenséggel. A letenyei és domborúi ütközeteket nagyobbrészt horvát nemzetőrök és népfelkelők ellen vívta, s Friedaunál is erőfölénnyel rendelkezett. Ezeknek a győzelmeknek a csapatokra gyakorolt pszichikai hatása persze így sem lebecsülendő, de tény, hogy ugyanezeket a csapatokat 1848. december 30-án Mórnál egy számban egyenlő, igaz, lovassági fölénnyel rendelkező cs. kir. dandár néhány óra alatt szétverte. Ami arra mutat, hogy - akárcsak a feldunai hadsereg esetében - a határvédelemben elért kis sikerek nem pótolhatták a rendszeres kiképzést, s a megfelelő harcászati állóképesség eléréséhez egy nagy hadjárat tapasztalatai is szükségesek voltak. Az 1848-49. évi szabadságharc tábornokainak több mint egyharmada hagyott hátra emlékiratokat. A szerzők - bár tisztában voltak önnön szerepük fontosságával - némi köteles szerénységet mutattak memoárjaik írásánál. Nem restelltek bevallani egyes hi-
