Hermann Róbert: Perczel Mór első honmentő hadjárata - Zalai Gyűjtemény 36/2. (Zalaegerszeg, 1995.)

A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ ERŐK ÉS ESZKÖZÖK - Hadseregszervezés

eddigi helytállása nagyobbrészt "az egy megyebeli, tisztán nemzeti érzelmű, mindent tanulni és kitűrni kész tiszti- és altiszti karnak köszönhető", amely tisztikar nagyobb­részt volt sorezredi fő- és altisztekből áll. így a tisztikar tervezett cseréje több kárt, mint hasznot okozna. Patay ekkor már nyitott kapukat döngetett, mert a Haditanács éppen ezen a napon szólította fel őt, hogy küldje fel mindazon önkéntesek létszámát, akik készek négy évre szolgálatot vállalni. December elején Perczel öccsét, Pált ajánlotta a szabolcsi zászlóalj parancsnokául ar­ra az esetre, ha Patay őrnagyot alezredessé léptetnék elő. December 9-én már azt java­solta az OHB-nak, hogy másik öccsét, a korábban a tolnai önkéntes mozgó nemzetőr­zászlóaljat vezénylő Perczel Miklós őrnagyot nevezzék ki a zászlóalj őrnagyává. Az OHB azonban még időszerűtlennek találta Patay alezredesi kinevezését, s azt javasolta Perczelnek, hogy Perczel Miklóst a magas létszáma miatt két zászlóaljjá osztandó Hunyadi-csapatból alakítandó 2. zászlóalj parancsnokává nevezze ki. 83 Október 10-én Gyika Jenő őrnagy, a zalai önkéntes zászlóalj parancsnoka kérte a megyei bizottmányt, tegyen lépéseket, hogy a zalai - még csak félig megszervezett ­önkéntes mozgó nemzetőr zászlóaljat az OHB sorozza a honvédzászlóaljak közé. Októ­ber 15-én Zala megye közönsége és Csertán Sándor kormánybiztos továbbították a ké­rést az OHB-hoz. Nádosy ezredes, a Haditanács elnöke Örömmel fogadta az ajánlatot, csak azt kötötte ki, hogy a zászlóalj négy évre vállaljon szolgálatot. A megye természe­tesen beleegyezett ebbe a feltételbe is. Október 24-én Perczel is javasolta a zászlóalj átalakítását, s erre az OHB utasította a Haditanácsot. Mészáros Lázár hadügyminiszter november 10-én erősítette meg a zászlóalj tisztikarát, másnap pedig a Nádosy Sándor ezredes, a Haditanács elnöke kiadta a zászlóalj átalakulásáról és 47. számmal való ellá­tásáról szóló közleményt. A zászlóalj november 18-án értesült erről. Ekkor már teljes létszámban együtt áll,, legalábbis a megye november 2-án jelentette, hogy mind az 1350 önkéntest kiállította. 84 Október 12-én az OHB elrendelte a Zrínyi-csapat honvédzászlóaljjá alakítását, s az Országos Nemzetőrségi Haditanács alá rendelte az alakulatot. Mivel az október 15-én megjelent tiszti kinevezések közül jónéhány, Perczel által előterjesztett személy neve hiányzott, az ezredes kérte ezek kineveztetését is. 85 A Hunyadi-csapat honvédzászlóaljjá alakítására október közepén születtek meg az el­ső intézkedések, amikor az OHB a Haditanács alá rendelte az alakulatot. Perczel no­vember 22-én azt jelentette, hogy a Hunyadi-csapatban némi kedvetlenségre adott okot, hogy "még a honvédek közé nem soroztatok", holott a később alakult zalai és a szabol­csi zászlóalj "már azt elnyeré". Ő erről előzetesen biztosítja őket, de kéri az erre vonat­83 MOL ONőHt 7014., 7982., HM Ált. 1848:10989., KLÖM XIII. 850., Közlöny, nov. 12., 14., No. 155., 157., Borcsik 11., Dudás: Tisztikar 477-482. f. A 48-ik Honvéd-Zászlóalj történeti vázlata. 84 ZML ÁB ir. 2093., 2243., MOL OHB 1848:1801., KPA 402., ONŐHt 7383., Csány-ir. IBA 749., Közlöny, nov. 12., 14., No. 155., 157., KLÖM XIII. 294., Molnár: 47. zalj. 117-121. o., Hermann: 47. zalj. 130-133. o. 85 MOL OHB 1848:992., ONŐHt 7103. [OHB 1548:2043.], Közlöny, okt. 13-14., No. 127-128., Urbán: Perczel 105.

Next

/
Oldalképek
Tartalom