Hadtörténelmi tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 36/1. (Zalaegerszeg, 1995)
KELENIK JÓZSEF: A KANIZSA ELLENI VÉGVIDÉK KATONAI EREJÉNEK VÁLTOZÁSAI 1633-1638 - A veszteség és a rangok - Összegzés
ugyancsak eltérően mutatják be a helyzetet. A tisztséget viselők írásai szerint váraik, a fizetetlenség miatt üresek, a végromlás szélén állnak. 30 A hivatalos jegyzék alapján viszont a létszám - egy jó közepes szintet tartva - állandónak mondható. Kinek higgyen a kutató ? A kapitány nyilván lefelé, a hivatalos összeírás pedig felfelé kerekít. Véleményünk szerint azonban mindkét forrástípus hiteles adatokkal szolgál. Mindegyik a maga valóságát, a teljes valóság egy-egy elemét tárja elénk. Hogy ezt a látszólagos ellentmondást feloldhassuk egy kissé messzebbről kell elindulnunk. A végvári rendszer fénykorában, a XVI. század második felében, még szép számmal akadtak olyan magyar katonák, akiknek a fegyverforgatás jelentette fő foglalkozását. Ám a XVII. század harmincas éveire nagyot fordult a világ. Az általunk vizsgált kimutatás szerint 1633 januárja és 1640 márciusa között - nem tévedés, hét évről van szó - a Kanizsa ellen vetett várak katonasága egyetlen fillérnyi fizetséget sem kapott. Hogy miből éltek akkor ? Földet műveltek, a lovasok bekapcsolódtak a marhahajtásba, bérmunkában adóbehajtást, karhatalmi feladatokat vállaltak stb. A katonaelemek tehát privilegizált jogállásuk előnyeit kihasználva - polgári foglalkozások űzésére kényszerültek. A várak környékén élő civilek viszont, hogy egyes földesúri kötelezettségek alól mentesülhessenek, beíratták magukat katonának. Fizetést ezért ugyan ők sem igen kaptak, de lehetőségük nyílt bizonyos gazdasági könnyítések megszerzésére. Mivel nem ebből élt, sem a civillé váló katona, sem a katonává lenni kényszerült civil nem tekintette, nem tekinthette már igazi hivatásának a fegyverforgatást. Úgy tűnik a katonáskodás bizonyos időszakokban mellékfoglalkozássá degradálódott. Az olyan nagyobb várak esetében mint Körmend vagy Egerszeg, a katonák szolgálati és lakhelye általában egybeesett. De még ezeken a helyeken is - főleg a gyalogosok körében - gyakori eset volt, hogy a katonák a várat környező falvakban laktak. így, bár a vár őrségéhez tartoztak, bizony gyakran nem voltak jelen szolgálati helyükön. Ez azonban, Kerpacsics István egerszegi kapitány leveleit olvasva, a helybcnlakóknál sem mehetett ritkaságszámba, „...itt már sokszor estve csak tizen tizenöten vagyunk az kapun, mikor kaput köll betenni..r, „...kérem Nagyságodat - írja Batthyány Ádám főkapitánynak írjon az egész seregnek levelet erős parancsolattal parancsolja meg Nagyságod nekik, hogy ott kinn ne háljanak...elbújnak előttem, minden éjjel kétszáznál többen hálnak ott kinn... ,,3] A „katonák" többsége a helyi, illetve a környékbeli lakosságból került ki. Mindennapi életük nem annyira a harc, a fegyverforgatás, hanem inkább a gazdasági termelőtevékenység köré szerveződött. A vár, amelyben laktak, vagy amelynek őrségében ott szerepelt a nevük, egyben a környékbeli lakosság önvédelmi szerveződésének központja is volt. Ezért, itt és ekkor, a végvárak őrségének többségét, a szó mai értelmében inkább milicistának, mint sem katonának kell tartanunk. Tömegesen találhatunk példákat erre a Batthyány családi levéltár missilisci között. Lásd erre legújabban a pölöskei kapitány levelezéséről írott tanulmányi. Horváth, 1994. 145-161.0. 31 Müller, 1978. 91.o.
