Hadtörténelmi tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 36/1. (Zalaegerszeg, 1995)
SZABÓ PÉTER: A ZALAI HONVÉD ALAKULATOK A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚBAN,ÉS AZ AZT MEGELŐZŐ ÉVEKBEN (1938-1945) - Ukrajnában és a Don mentén (1941 - 1943)
szovjet csapatok bekerítéséből. Az alosztályokat egy előrevetett szovjet harckocsi alakulat január 28-án Bicseknél szinte teljesen megsemmisítette. Abból a hozzávetőlegesen 800 szánból álló oszlopból, amely Glazovóból január 26-án útnak indult, csak alig 150et lehetett megszámolni az első rendezéskor. 72 A veszteség nagyságáról, s a meglevő, összegyűjtött létszámról 1943. február közepétől kezdtek folyamatosan jelentést tenni a 2. hadseregbeli seregtestek. A 9. könnyű hadosztály - felváltó alakulatokéval kiegészült - személyi állományát 1943. február 11-én 10 tiszt és 357 főnyi legénység alkotta. Március 5-én a létszám már 156 tiszt és 2459 főnyi legénység volt. 73 A 9. könnyű hadosztály kétségkívül a 2. hadsereg egyik legnagyobb veszteséget szenvedett seregteste volt. Hogy hány zalai honvédet szállítottak 1942. májusa és 1943. áprilisa között véglegesen a hazai katonai kórházakba, erről nem maradtak fenn listák. Szintúgy nincsenek adatok a hadifogságba esett, illetve ott elpusztult 9. könnyű hadosztálybeli katonák létszámáról sem. Ennélfogva nehéz megbecsülni a felváltó alakulatokkal kibővült seregtest hősi halottainak, illetve fogságba esettjeinek számát. Hozzávetőlegesen 8-9.000 főt kell érteni alattuk. A szovjet csapatok Harkov irányába történő gyors előretörése miatt egyre nyugatabbra kellett kijelölni a 2. hadsereg maradványainak gyülekezési és átszervezési területét. A hadsereg számára kijelölt végleges gyülekezési területre, Kijevtől 100 km-re északnyugatra, 1943. március közepétől érkeztek meg - részben vasúti szállítással, részben gyalogmenetben - a magyar csapatok. A 2. hadsereget hazaszállító szerelvények aztán 1943. április 24-én indultak el Ovrucs pályaudvaráról. A nagykanizsai állomásra először 1943. április 28-án érkeztek alakulatok: 67 tiszt és 1680 főnyi legénység a 9. könnyű hadosztály eredeti, kivonuló állományából. Ezt követően május 2-án és 4-én is futottak be szerelvények nagykanizsai könnyű hadosztálybeli alakulatokkal, 74 melyek létszámaira vonatkozólag azonban nem maradtak fenn adatok. A hazatért személyi állomány háromhetes egészségügyi vesztegzár alá került. Ennek lejárta után került csak sor Nagykanizsán a csapatok ünnepélyes fogadására. A város főterén Oszlányi Kornél vezérőrnagy, a 9. könnyű hadosztály parancsnoka és Krátky István, a város polgármestere üdvözölte a hazatérteket. A 2. hadsereg hadműveleteiben részt vett zalai alakulatokhoz hasonlóan 1943. márciusában a megszálló feladatokat ellátó zalaegerszegi 47/111. zászlóalj is súlyos veszteségeket szenvedett. A Heeresgruppe Mitte (Közép-Hadseregcsoport) parancsnoksága a német 2. tábori és a szintén német 2. páncélos hadseregek arcvonala között betört szovjet harckocsi és gépesített seregtestek ellen vetette be a zalaegerszegi zászlóaljat is magába HL 2. hadsereg iratai. 28. fasc. 20. könnyű hadosztály hadműveleteinek hadtörténeti összefoglalója 1942/43. /Vasváry Frigyes vezérőrnagy/ 73 HL 2. hadsereg iratai. 11. fasc. 2. hadsereg-parancsnokság naplója 1943. március 5.; 23. fasc. IV. hadtest naplója. 584. számú naplómelléklet. 74 HL VKF Eln. I. a. 1943. számnélküli iratok. Nhj. 1943. május 1. és 2., valamint április 28.; 23. fasc. IV. hadtest naplója: 714. és 721. számú naplómellékletek.