Zalai történeti tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 35. (Zalaegerszeg, 1994)
MOLNÁR ANDRÁS: Zala megye politikai viszonyai az 1840-es évek második felében
így állván a dolgok, kívántam volna Deák Ferenc úrral némüleg értekezni, de Deák Ferenc november 9-kén két oknál fogvást nem jelent meg Z(ala)egerszegen. Először azért nem, mivel a nevezett két tárgyra nézve, t(udni) i(llik) a honti levél mellett és a katonai kar használtatása ellen ugyan nyilatkozni szándékolt, de korántsem ázzon modorban, mint azt Csány László és Horváth János s a többi, talán conferencia úton tőle igényelnék, és másodszor, mivel az úgynevezett „Legénység" és „Atyafiság" öszveforrasztási és egybeolvadási nevetséges innepélyén se jelen lenni, se benne részt benni nem akart. Deák Ferencnek ez mindinkább szokása lesz, hogy az ellenzéket minden túlzásaiban elkerüli és egymagára hagyja. E helyen szükséges tudni, hogy az ellenzék, melly hosszabb idő olta magát „Legénységnek" nevezé, már a múltt augustusi gyűléskor két pártra szakadtt, és pedig két okbúl. Először azért, hogy annak számas egyénei a főnökök zsarnoki parancsoló modorjait és lenézéseit többé elszivelni nem akarták, és másodszor, mi több és érdekesbb, azért, mivel az ellenzéki főnökök mértéktelen túlzásait megunták. Ezen elszakadtt párt magát „atyafiak"-nak keresztelé. Csány és Horváth urak, látván, hogy az elpártoltak a „Legénységinél sokkal számasabbak volnának, és érezvén, hogy az úgynevezett „Atyafiak" már megunvák az ellenzéknek ollj igen túlfeszített elveit, miért ezek könyen a conservatív párthoz hajulhatván, megeshetne, hogy magam körül valamelly nagy, legyőzhetetlen pártot tudnék öszveseregelni, — méltatlan koholmányokkal felbuzdíttván ellenem az iffjuságotis, megfeszítették minden erejüket, hogy a két párt köztt valamelly kibékülést létrehozhatnának. E kibékülésre ki volt tűzve a közgyűlést megelőző november 9-kének estvéje. Horváth kamarás szállásánál három ablak, Csány László urnái egy ablak ki voltak világíttva, és némű versek 47 olvashatók, mellyeket személyesen többször elolvastam ugyan, de minden eszem megfeszítése mellett valamelly méljebb érdeket azokban fel nem találhattam. Volt ez alkalom(m)al zene, tartattak beszédek is, hangzottak „éljen" kiáltások, de — men(n)yire nékem tudtomra esett a dolgok valódi állása — bizonyos az, hogy a kibékülés csak szóval történt, és csak addig tartott, míg az egész csuport el nem széllelt. Fennállanak az „Atyafiak", kikről bátran el lehet mondani, hogy conservatív szellemben tőlük várhatni csak, mit várni lehet. Inkey Sándor úr és Bogyay Lajos 48 főbíró, kiket (mindenikét külön) megkértem volt, hogy nékem ezen egész jelenetről némű biztos tudósításokat hoznának, vasárnap későn Inkey meg is jelenvén (Bogyay néhány nappal később), mindketten vélem azt közölték, miképpen a színdarab csendesen végig elsze(r)epeltetett légyen, és hogy ezen egész comédia Horváth János és Csány 47 Horváth ablakában Vörösmarty Mihálynak az egyenesen ez alkalomra írt: ,A Zala megyeieknek" című költeménye, Csány ablakában pedig egy 1844-es versének, a „Hymnus" címűnek egy szakasza volt olvasható. Vö. Lukácsy Sándor—Balassa László: Vörösmarty Mihály, 1800—1855. Bp., 1955.387—388. o.; Vörösmarty verseinek egykorú zalai másolatai: OL. H 103. Csány László kormánybiztos iratai, 21. csomó. Keltezetlen iratok. 48 Bogyay Lajos (1803—1875) 1844-től 1847-ig a tapolcai járás főszolgabírója, később (1850-1800 között) császári megyefonök. (
