Zalai történeti tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 35. (Zalaegerszeg, 1994)
NÉMETH LÁSZLÓ: Zsidók Zalában a XVIII. század első felében
dok sérelmére legyenek. Utasítják Őket, ha a görögöket mégis rajtakapják, kobozzák el áruikat. 69 A kereskedést lényegesen befolyásolták a régió posta- és kereskedőutjainak viszonyai is. A megye kereskedó'út-hálózata megközelítette a legfejlettebb északnyugat-dunántúli területekét és a szomszédos Vas megyét is. 70 A megyén belüli fő kereskedő-útvonalak irányai az alábbiak: a Bécsből, Pozsonyból Dalmácia és Itália felé mutató Zalabaksa—Csáktornya megyebéli útvonalon haladó, az ezzel párhuzamosan futó Zalaegerszeg—Nagykanizsa—Horvátország felé tartó és a Somogy felől jövő, Nagykanizsán át Stájerország felé vezető útvonalak. 71 Természetesen nemcsak a postautakat vették igénybe a gyalog vagy málhás állatokkal érkező házaló zsidók. Az utak minősége—ami közepesnek volt mondható — nyilvánvalóan nemcsak a távolsági, hanem a helyi kereskedelem és forgalom lebonyolítását, a piachelyek felkeresését is lényegesen befolyásolta. A piachelyet valló települések száma 1715 és 1728 között 56. 72 Az itt tartott gyakori országos vásárok komoly jövedelemforrást jelentettek a zsidóknak. Szentgrót, Alsólendva mellett Egerszegen például —, ami a Veszprémi Püspökség birtoka volt — 8 alkalommal tartottak országos vásárt egy évben. 73 A szomszédos megyékben legnagyobb piaci vonzáskörzete a XVIII. század elején Sopronnak, Győrnek és Kőszegnek volt. Közepes erősségű vonzást gyakorolt Rohonc, Szombathely és Szentgotthárd. 74 A Zalába bevándorolt zsidók többségét házalók, árendások és vándorkereskedők alkották. Többségük a megye népesebb mezővárosaiban élt, ahol kisebb házalóként vagy nyitott nagyobb boltokban kereskedhettek. A házaló vándorkereskedők faluról falurajárva árulták aprólékos portékáikat, felvásárolták az összegyűjtött rongyot, hullott állatbőrt, mézzel, dohánnyal, tollal, posztóval, bőrrel és gyapjúval kereskedtek. A zsidók személyesen keresték fel a termelőt, akinek egyébként magának kellett volna az áruját értékesíteni. Ez nagy előnye volt a házaló kereskedelemnek. A hierarchia magasabb fokán álltak a szekeres vándorkereskedők, akik már nagyobb tételben árultak, fuvaroztak, keresték fel a nagyobb vonzerőt jelentő híresebb vásárokat. Ilyenkor gyakran összeütközésbe kerültek a helyi hatalmasságokkal. 1754-ben a zalai zsidóság panasszal fordult a megyéhez, mert a szentgróti vásárban a szokott helypénz és vám megadása után a tiszttartó még 10 garasra taxálta mindegyiküket. Amint írják, e hallatlan és törvénytelen taxa miatt már el is idegenedtek az ottani vásártól. Ezért könyörögnek —, „hisz sok a szegény közöttük, akik a hátukon hordozzák csekély portékájukat" —, ha felfüggesztik az árulást, nem tudják kifizetni őfelsége reájuk mért adóját. 75 68 ZML. IV. l/a. 1754. 70 Bencze Géza: Zala megye közúti közlekedése a XVIII—XIX. sz. fordulóján. In.: Zalai Gyűjtemény, 16. sz. Zalaegerszeg, 1981. 68. p. 71 Uo. 68. p. 72 Bácskai—Nagy: i. m. 78. p. 73 Bél Mátyás: Zala megye leírása. Kézirat, 53. p. 74 Bácskai—Nagy: i. m. 78. p. 78 ZML. IV. 1/b. 1754. december 13.
