Gazdaságtörténeti tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 34. (Zalaegerszeg, 1993)

T. Mérey Klára: Az iparszerkezet történeti gyökerei a Dél-Dunántúlon,

20%-a foglalkozott iparral.

1 S az eltelt száz év folyamán a népesség egésze megtanulta azt, hogy meg kell becsülni az emberi munkát megkönnyítő gépeket. Beszélnünk kell még e tanulmányban alkalmazott munkamódszerről is. Azt kell bemutatnunk, hogy az egyes időszakokban egy adott terület (Dél-Dunántúl) ipara milyen szerepet játszott az ország gazdasági életében. Ezt a célt — véleményem szerint — úgy tudjuk elérni, ha az iparnak, illetve azon belül az iparágaknak növekvő vagy csökkenő súlyát a dél-dunántúli és az országos adatok egybevetésével mutatjuk be. A dualizmus és a forradalmak kora A kiegyezés után önállóan működni kezdő magyar kormányzat első ipari rendelkezése a céhek eltörlése volt 1872-ben. Ezt követően a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara vezetői 1876-ban összeíratták a hozzájuk tartozó területen (Dunántúlon) az egyes településekben dolgozó ipari, kereskedelmi és pénzügyi vállalkozók és az azoknál alkalmazásban levők számát és az az évben fizetett jövedelemadó összegét.

2 Az e felmérés adatai alapján készült számítások eredményeiből megállapíthatjuk, hogy Dél-Dunántúl területén az ipar szerkezete hagyományos. Az iparban dolgozók egyötöde a ruházati iparhoz tartozott, zömük egyszemélyes műhelyben dolgozó szabó, csizmadia és cipész volt. Ezt — az iparágban dolgozók száma szerinti sorrendben — az élelmiszeripar követte, az ebben dolgozók aránya megközelítette a 17%-ot. Ezt az arányt az emelte ilyen magasra, hogy e települések legtöbbjében volt vízi-, vagy szárazmalom. És ezek nagy száma mellett szinte eltörpült a pékek, mézesbábosok, hentesek és mészárosok száma. Sorrendben a harmadik, a legnépesebb iparág a vas- és fémipar, s az ekkor még ide tartozó gépipar volt. Ennek az iparágnak jelentőségét a települések majdnem mindegyikében meglévő kovácsműhelyek nagy száma emelte. A negyedik helyen a faipart találjuk, amelynek dolgozói nagyrészt a mezőgazdaság közvetlen kiszolgálói voltak: bognárok, 1 A területre vonatkozó adatok forrása: Magyar Statisztikai Évkönyv (továbbiakban: MSÉ). Szerk. Országos Magyar Kir. Statisztikai Hivatal. II. évf. Budapest, 1874. 5—6. és 19—20. old. — 1970. évi népszámlálás. 1. köt. Bp. 1972. 24. old. A népesség és foglalkozási megoszlásra: A magyar korona országaiban az 1870. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei a hasznos háziállatok kimutatásával együtt. Orsz. Statisztikai Hivatal. Pest, 1871. 76—77., 82—86., 261—265., 278—300. old. — 1970. évi népszámlálás. 5. köt. Bp. 1971. 7., 13., 18., 94—98. old. — Ugyanaz, 9/1. köt. Bp. 1972. 94—98. old. — Ugyanaz, 15. köt. Bp. 1972. 7., 13., 18., 97—98. old. — Ugyanaz 9/2. köt. Bp. 1972. 6., 10., 13., 118—122. old. — Ugyanaz 16. köt. Bp. 1972.7., 13., 94—98. old. — Ugyanaz 23. köt. Bp. 1973. 30. old. — Ugyanaz 24. köt. Bp. 1973. 53., 84—88. old. A XX. századi adatoknál a kereső lakossághoz számítottam az inaktív keresőket is, azonkívül levontam számából a bányászokat, viszont hozzáadtam az építőipar, a vendéglátó- és szolgáltatóipar azon dolgozóit, akiket 1870-ben még az iparba soroltak. 2 A Soproni Kereskedelmies Iparkamarának 1876. évi statisztikai jelentése. Sopron, 1878.11. rész. 1—2. füzet adatai alapján végzett számítás.